„Úgy tűnik, véget ért a Vas utcai ostrom, a vár elveszett. Az ostromlottak – szabad elvonulás fejében – feladták a várat. A megállapodás nagyvonalú, hiszen a védők fegyvereiket, a laptopokat, tableteket és mobilokat a libsi orgánumok telefonszámaival, valamint KariGeri áldását, mind magukkal vihetik. Maga a vár – amint az ostromok után megszokott – renoválásra vár majd. Bár esetünkben nem a várvívó hadak ágyúi, hanem védők tettek kárt benne, de ez, a renoválás szempontjából, teljesen mindegy.
Fordított esetben, ha a fideszesek foglalnak el valamit és hagynak trágyadombot maguk után, már olvashatnánk a Mérce pixelein TGM tollából a könnyekig megható írást, mely szerint a gazdag, fasiszta úri gyerekek után megtört derekú, göcsörtös kezű, minimálbéren tartott, rabszolgatörvénnyel sújtott proletár asszonyoknak kell takarítani. Törékeny termetüket a tőke megtörte – gondoljátok meg proletárok. Ez most nem így lesz, hiszen ez a takarítás a proletariátus ünnepe esetünkben.