Amíg vér nem folyik?

„Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Beszéljünk őszintén: rengeteg kudarc és kevés siker az, amiről a mai napon hírt adhatunk. A koronavírus miatti lezárások alatt drasztikusan megnőtt a családon belüli erőszak. A polarizálódó politika identitáskérdéssé tette ennek tagadását. Több országban az Isztambuli Egyezmény is áldozatául esett a rövidlátó, rosszindulatú rezsimeknek.Ma azonban azt szeretném, ha az egyébként indokolt és jogos panasz után egy lépést hátrébb lépnénk, és onnan vizsgálnánk a teendőinket az ügyben. A nők ellen elkövetett erőszak ugyanis nem a folyamat eleje, hanem a vége. Ahhoz, hogy valaki meg tudjon és akarjon ütni egy nőt, számos bűn, hiba és mulasztás vezet.Mi lenne, kezdésként, ha nem kellene már azon is vitáznunk, hogy létezik-e egyáltalán a nők elleni erőszak, és hogy ennek a tipikus elkövetői a nő közvetlen környezetéből, családjából kerülnek ki? A civilizáció, a polgárosodás és a jogegyenlőségre törekvés ezt a jelenséget részben valóban orvosolta, de az esetek egy jelentős részében csak elfedi.

Ma Magyarországon egy nőnek kisebb esélye van arra, hogy hazafelé tartva bántalmazzák, mint arra, hogy hazaérve, az otthonában lesz erőszak elszenvedője.Ha pedig tudomásul vettük, hogy a jelenség létezik, mondjuk is ki, hogy ez nincs rendben! Nőverőket mentegetni nem konzervatív ideológia, hanem bunkósággal vegyes felbujtás. Nem is olyan régen a magyar rendőrség »Tehetsz róla, tehetsz ellene«-mottóval tett egyenlőséget a nőverők, és a bántalmazott nők felelőssége közé. Ezzel ellentétes üzenetű társadalmi kampányokra és közoktatási tartalmakra lenne szükség.Készítsük is fel a hatóságokat, hivatalos szerveket a megelőzésre és a felismerésre!

Magyarországon a jelzőrendszer elképesztően hiányos, az emberölésbe torkolló bántalmazások kapcsán rendre kiderül, hogy »a rendőrség számára nem volt ismeretlen az elkövető«, mivel nem először tett ilyet. Sok esetben még mindig nem sikerült meghaladni az »amíg vér nem folyik«-premisszát. Tegyünk arról is, hogy ne kényszerüljön senki egy fedél alá egzisztenciális okokból a bántalmazójával. És főleg: ratifikáljuk az Isztambuli Egyezményt. Elkeserítő, hogy amikor létezik egy kész, kidolgozott megoldási javaslatcsomag a kérdésben, akkor a magyar kormány tudatos félrefordítással ennek keresztbe fekszik. Méltatlan és káros a viselkedésük, és a lehető leghamarabb olyan kormányra van szüksége ennek az országnak, amelyik végre komolyan veszi a bántalmazott nők tragédiáját. De addig is, azt kérem, legalább ne hallgassunk!”