Akadémikus vita

„Megejtően naivak vagy ostobák – mást most ne feltételezzünk – azok, a többnyire politikai indíttatású vélemények, amelyek szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Magyarországon tíz éve elkezdett futballfejlesztés első igazán markáns eredményeit látjuk ma már naponta, amikor a Ferencváros BL-főtáblán játszik, a válogatott a korábbi 44 éves szünet után másodszor is ott lesz az Európa-bajnokságon, és a C-ből feljutva a B-ligában megnyeri a csoportját a Nemzetek Ligájában. »Most ne ezt firtassuk, örüljünk a sikernek, ne politizáljunk« – hallani több felől, sőt, olyat is olvastam komolyan taglalva, hogy éppenséggel a kormány és a kormányfő évtizedes erőfeszítései ellenében (!) érték el futballistáink, amit.

Nos, az Európa-bajnokságig hátralévő jó fél évben bőven lesz alkalmunk kitárgyalni, hogy a magyar futball miként kúszott-mászott vissza nem is a szakadék széléről, hanem annak legmélyéről az európai foci fennsíkjára (hogy csúcsokról ma még szerényen ne beszéljünk), de addig is néhány egyszerű tény arról, hogy miről is folyna most a szurkolói diskurzus, ha nincs a 2010-es fordulat.

Arról biztosan nem, hogy kinek van már jegye a nyári magyar–franciára a Puskásba, hiszen ha ki is jutottunk volna az Eb-re, biztosan nem lenne Budapest az egyik helyszín, sőt, félő, hogy az Izland elleni pótselejtezőt nem is lehetett volna nálunk (értsd: az országban) megrendezni, megfelelő stadion híján. (A jelenlegi főpolgármester el sem ment az avatóünnepségre tavaly, annyira idegenkedik a Puskás Arénától.)

Apropó, a Ferencvárosnak sem lenne hol játszania BL-meccseit, mert 2009-ben már világosan megmondták az UEFA-nál, amikor a DVSC az omladozó sajátja helyett az omladozó nemzeti stadionban fogadta ellenfeleit: ez volt az utolsó alkalom, ha nincs az országban épkézláb pálya, külföldre kell vinni a meccseket.”