A fővárosi önkormányzatnál is rákérdeztem, hogy miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé

2020. november 23. 09:59

Nem a lakosságot érintő kötelező önkormányzati feladatok kurtításán kell gondolkozni, hanem a működés racionalizálását kell megtenni. Interjú.

2020. november 23. 09:59
Parragh László
Index

„Nem csak az iparűzésiadó-bevételektől esnének el az önkormányzatok, mivel a helyi adók kivetését is tiltaná nekik, gátolva azt, hogy a helyi vállalkozásoktól más jogcímen szedjenek be pénzt. Ez elég drasztikus, nem?

Ez a másik javaslatunk, igen, hogy a négy helyi adót, így

  • az ingatlanadót,
  • az idegenforgalmi adót,
  • az építményadót és a kommunális adó mértékét

fagyasszák be az átmeneti válság időszakára. A gazdasági szereplők a maguk módján próbáltak reagálni a válság kihívásaira, 5-10-15 százalékos költségcsökkentést mindenhol behoztak. Az elmúlt harminc évben nagy cég vezetésében veszek részt, soha nem volt olyan, hogy ne lehetett volna faragni valamennyit a költségvetésből. Személy szerint én az önkormányzatoknál ennek szándékát sem érzékelem. Lehetséges, hogy populistának hatott, de a fővárosi önkormányzatnál is rákérdeztem, hogy miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé. Egyszóval, ha az ember költségcsökkentésben gondolkodik, akkor nem tudja elkerülni, hogy ne tekintse át a működésével kapcsolatos költségeket, illetve gazdálkodásának racionalizmusát. Vagyis ilyen helyzetben ne az legyen az első reakció, hogy a kieső adóbevételek miatt az egyéb bevételi oldalt megemelem, egyébként pedig a saját működésem költségei ugyanolyan változatlanok maradnak, ez most nem járható út.

Budapesten állóháború zajlik a kormány és a városvezetés között, előbbi hangzatos felajánlásokat tesz például a Lánchíd felújítására, utóbbi kivéreztetésről beszél. Karácsony Gergely főpolgármester szerint annyira rossz a helyzet, hogy a kamara javaslatának megvalósulása esetén konkrétan leállna a közösségi közlekedés. Mit gondol erről?

Nem a lakosságot érintő kötelező önkormányzati feladatok kurtításán kell gondolkozni, hanem a működés racionalizálását kell megtenni. Ha a vállalkozásoktól elvárjuk, hogy termelékenyebbek legyenek, miért ne várhatnánk el az önkormányzatoktól ugyanezt? Az én állításom egyszerű: szemléletváltásra van szükség az önkormányzati finanszírozás és gazdálkodás területén. A működési költségkeretbe pedig a tömegközlekedésnek és még sok másnak is bele kell férnie, ez nem kérdés.

Elegendőnek tartja azt, amit a kormány tesz a vállalkozásokért?

Ez erősen ágazat- és régiófüggő, de valamilyen formában mindenki részesülhetett azokból. Azt ne felejtsük el, hogy Magyarország költségvetési keretei adottak, tehát mi nem tudunk versenyezni egy osztrák támogatáspolitikával, mások az alapok, mások a körülmények. Azt gondolom, hogy amit ki lehetett ebből hozni, azt a kormány kihozta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GenusGeno
2020. november 23. 20:45
" ....a fővárosi önkormányzatnál is rákérdeztem, hogy miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé." Parlag egy kifejezetten bátor ember, hogy ezt meg merte tenni, node mi volt a válasz?
makapaka2
2020. november 23. 19:04
Azért kell Geri baba mellé a 40 rabló, mert ő egyedül mindenre alkalmatlan.
Vakfolt
2020. november 23. 16:41
Gerci: Te Dávci, lófaszt sem dolgoztál az elmúlt időszakban. Dávci: Te se. Gerci: Lekötött a poszt tolás. Meg a kivéreztetés miatt bágyadt vagyok. Dávci: Nem is vagyunk kivérezve. Ja, ezt a Lánchidas hülyeséget nem értem, meg nem is érdekel, úgyhogy szarok rá. Gerci: Akkor elveszem tőled. Dávci: Végre. Gerci: Le kell mondanod. Dávci: Nem is bánom, már amúgy is elegem van ebből a tesze-tosza faszunkujuzásból.
EMM195
2020. november 23. 15:23
"rákérdeztem, hogy miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé" Megmondom én: 1. Ki kell elégítenie a tartóit. 2. Olyan buta, hogy tulajdonképpen semmihez nem ért a biciklik sávján kívül. Ilyen egyszerű ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!