Őszintén szembenézek a saját hibáimmal, és változtatok ott, ahol szükséges

Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.

Remélem, soha többet nem hallom tőle azt, hogy a Ház méltóságára hivatkozik.
„»Az ön büdös bunkó frakcióvezetője... odanyomul a miniszterelnök elé...«. Ez a fennkölt mondatrész Kövér László szájából hangzott el a Házbizottság mai ülésén Jakab Péterről, a Jobbik frakcióvezetőjéről. Annak a házelnöknek a szájából hangzott ez el, aki oly gyakran hivatkozik a Ház úgynevezett méltóságára. Kövér, aki ezek után még egy kirohanást is rendezett, amiért az ellenzéki képviselők nem állnak fel neki a parlament üléskezdésekor, úgy érzi, megengedheti ezt a hangnemet egy megválasztott képviselővel szemben. Eddig leginkább a nők megvetéséről ismert Kövér újabb álságos arcát mutatta meg. Remélem, soha többet nem hallom tőle azt, hogy a Ház méltóságára hivatkozik, és egyben kérdezem: milyen szankcióval sújtana egy ellenzéki kélviselőt, ha ugyanezeket a szavakat használná rá vagy Orbán Viktorra? Ugye ugye.. Szégyellje magát, házmester úr!”