Így érdemes ezt a kérdést komolyan venni. Hiába értekezik a DK elnöke mostanság a szürrealitás világába tett újabb kalandos gondolatmenetével a szeretet hatalmáról, korábbi fenyegetőzését nem vonta vissza. Sőt, megerősítette. Ha egykori párttársával, az immár momentumos Szarvas-Koppány Bendegúzzal ellentétben nem is ígér lámpavasat a fideszeseknek, kevés kétséget hagy afelől, hogy kormányváltás esetén milyen világot is szán a vele egyet nem értőknek az exminiszterelnök. Keményet. Nem kicsit, nagyon.
Mindazonáltal furcsa fénytörésbe kerül a „Fleck-terv”, ha azt nézzük, hogy eközben a hazai baloldal előszeretettel használja politikai furkósbotként, egyben üdvözli az uniós források jogállamisági kritériumokhoz való kötéséról szóló brüsszeli elképzeléseket. Azt az egyébként tisztázatlan hátterű, inkább politikai és gazdasági, mintsem elvi motivációjú mestertervet, amelyért például a Momentum is küzdelembe fogott – miközben képviselőjük,
Donáth Anna maga ismerte el azt, hogy a jogállamiságot még pontosan definiálni kellene.
„Régóta kerülgetjük azt a dilemmát, hogy miként lehet egy ellenzéki választási győzelem esetén az Orbán-rezsim közjogi akadályait semlegesíteni a jogállam visszaállítása és stabilizálása érdekében. A vonakodás fő oka egy jellemző tisztázatlanság a jogállam fogalmával kapcsolatban: a tisztán formális, intézmény-centrikus, kiüresített értelmezés dominanciája” – fejtegette Fleck, azt magyarázva, hogy bármely autokratikus rezsim sikerrel vetheti be a jogi eszközzel működő hatalomgyakorlást a jogállam „tartalmi elemeivel szemben”.
Vagyis: bár a jogszociológus sem tudja, vagy nem akarja pontosan körülírni, meghatározni, mit akar, abban biztos, hogy a kétharmados parlamenti felhatalmazással bíró kormány által kezdeményezett törvények, illetve az általuk kialakított állami struktúra nem felel meg a jogállam „tartalmi elemeinek”. Hogy miért? Csak.