Gyurcsány bábszínháza

2020. október 13. 07:12

Egészen elképesztő magyarázkodásba kezdett a magyar balliberális oldal az elvesztett borsodi időközi választás után.

2020. október 13. 07:12
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„A főszereplők szerint mindenki hibás, csak ők nem.

Jakab Péter Jobbik-elnök az eredményhirdetés utáni kezdeti hevületében igyekezett sikernek csomagolni a kudarcot, noha Koncz Zsófia abszolút többséget szerzett az összellenzéki jelölttel szemben, és az öt százalék­pontos különbség sem az a »szoros« eredmény, amit a baloldal emleget. Nem világos, hogy mivel, de szerinte az ellenzéki szavazók történelmet írtak, a borsodi vereség pedig tulajdonképpen már – kapaszkodjanak meg – a 2022-es tisztító vihar előszele. Valami hasonlót mondott volna akkor is, ha nyernek, csak úgy kevésbé hangzott volna abszurdan. Nem mintha ódzkodna a pártelnök az abszurditástól, hiszen párttársa, Bíró László a kampányban szerinte volt már a szabadság jelképe is, meg köztársaságpárti, ami szintén egy nehezen értelmezhető meghatározás ha a valóság, és nem egy lázálom körülményei közé helyezzük az ilyen állításokat.

Gyurcsány Ferenc másnapja már keserűbb volt. A bukott miniszterelnök Facebook-posztja alapján nála azért tudatosult, hogy a vereség az nem győzelem. De a hiba nem az ellenzék készülékében van, derül ki az írásából, hanem a kormány a felelős, hiszen »övék a törvény, övék a nyilvánosság, övék a pénz« és még sorolhatnám. Ez az érvelés egyébként nem csak Gyurcsánynál jött elő, a Jobbik is a »brutális ellenszelet« hibáztatta, és velük összhangban a liberális média is szemére vette a kormánypártoknak, hogy miért kampányoltak a saját jelöltjük mellett. Érthető persze, hogy az ellenzéknek jobb lenne, de azért elég naiv dolog elvárni a kormánypártoktól, hogy egy kampányban ne érveljenek a kormány sikereivel.

Na jó, Gyurcsány esetében legfeljebb álnaivitásról beszélhetünk, hiszen a balliberális oldal minden hájjal megkent vezetője bármikor zsebre teszi az újoncait.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. október 13. 18:33
A moslék megbüdösödött.
BőröndÖdön
2020. október 13. 14:55
5% különbség egy ilyen gyenge jelölttel,semmi,22-ben csomagol az állampárt.
írmag
2020. október 13. 12:51
A böszme szivárogtatásban megelőzhetetlen, tehát a momentumos Donáth bebuktatása sem esett nehezére és majd a jobbikos butagyerek választási sározása sem véletlen. Egyedül szereti a politikai megtévesztést is!
elfújta az ellenszél
2020. október 13. 12:39
Nem újdonság, csak miheztartás végett: szarból nem lehet várat épiteni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!