Fejet levágni francia előjog

2020. október 30. 09:11

Macron és a francia balliberálisok szólásszabadsággal kapcsolatos felfogása meglehetősen képmutató.

2020. október 30. 09:11
Petrin László
Magyar Hírlap

„Emmanuel Macron francia elnök a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzokat továbbra is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálja meg igazolni. Ez esetben is visszaköszön, hogy a francia elnök annyit ért a szabadságjogokhoz, mint nyúl a hócipőhöz. Kétségtelen, hogy az egész világot sokkolta az, ami 2015-ben a Charlie Hebdóval történt. Akkor elítéltük az Iszlám Állam brutalitását, és most is elítélünk minden iszlamista terrorcselekményt. Ám ugyanezzel a lendülettel kell elítélni a Charlie Hebdo azon ocsmány firkálmányait is, amelyek a keresztény, a muzulmán és a zsidó valláson gúnyolódnak. Ezt azonban a Janus-arcú balliberálisok soha nem teszik meg.

Macron és a francia balliberálisok szólásszabadsággal kapcsolatos felfogása meglehetősen képmutató, mert például a francia vezető 2019-ben elítélte Jair Bolsonaro brazil elnököt, amiért az támogatta a Macron feleségével kapcsolatosan megjelent kritikus közösségimédia-megjegyzéseket. Akkor Macron egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Bolsonarónak nincs joga megsérteni a feleségét, ezért egyáltalán nem érdemli meg az elnöki tisztséget. Kétszínű módon azonban másoknak és magának megadta azt a jogot, hogy sértegetni lehessen bárkinek a vallásos meggyőződését, hitét vagy vallásának tisztelt személyeit. A franciák azonban még fejek levágására is megadták maguknak a jogot. A jakobinus diktatúra hagyományt teremtett ezen a téren. Az algériai fővárosban 1982-ben emeltek emlékművet annak a másfél millió algériainak, felkelőknek, hazafiaknak, nőknek, gyermekeknek, időseknek az emlékére, akiket a francia népirtó gyarmatosítók öltek meg az 1954 és 1962 között az ország szabadságáért folytatott háborúban. Algériának akkor nyolcmillió lakosa volt. A franciák a genocídium során mindent bevetettek a függetlenségükért harcolók legyőzésére. Beleértve a kínzóeszközöket és a nyaktilót, a guillotine nevű francia találmányt is.

Öltek válogatás nélkül, és nem egy embert fejeztek le. Igaz, azok nem franciák voltak, hanem »csak« algériaiak. Mondjuk ki, ne tartsuk vissza: a francia balliberális gondolkodásmód szerint francia fejből egy is sok, algériainak vagy más, nem nyugat-európainak a fejéből azonban ezer sem éri el az érzékenységi küszöböt! Most a muszlim világban sokan az egykori francia katonák képeivel tüntetnek, amelyeken azok algériai ellenállók levágott fejével pózolnak, írja a The Guardian. Franciaország nemcsak gyűlöl emlékezni szörnyű tettére, de bünteti is azokat, akik ezt szóvá merik tenni. Amikor 2006-ban George Freche francia politikus Montpellier-ben embertelennek nevezte a történteket, 15 ezer euró pénzbírsággal sújtották. Amikor Paul Aussaresses francia tábornok a 2000-es évek elején megjelentette az algériai borzalmakat megörökítő könyvét (Kaszba csatája), egy párizsi bíróság 7500 euróra büntette őt a könyv megírásáért, és annak két kiadóját 15 ezer euró pénzbírsággal sújtotta. A fellebbezéseket 2003-ban egy párizsi fellebbviteli bíróság, míg 2004-ben a francia semmisítőszék söpörte félre. A franciáknál szemmel láthatóan igen drága, sőt luxuscikk a hatóságilag nem engedélyezett szólásszabadság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NagyLaci
2020. október 31. 15:06
Az angolok kiléptek, a franciák jó eséllyel terrorba sűlyednek, a németeknek lesz annyi esze, hogy elgondolkodjanak?
NagyLaci
2020. október 31. 14:34
Valakinek a vallását, hitét kigúnyolni nem rasszista cselekedet? Ma a rasszizmus definíciója az, hogy az a rasszizmus, amit a liberális politika annak mond?
Kormánypárti1
2020. október 30. 16:07
Engedtessék meg, hogy kicsit más szemszögből is megvizsgáljam a jelenséget. És teszem ezt úgy, hogy egyetlen hódítással, gyarmatosítással sem értek egyet, megvetem az azt elkövetőket. De. Tételezzük fel azt a helyzetet, hogy mi történt volna mindenféle gyarmatosítás nélkül. Nos, véleményem szerint a gyarmatosítottak nagy része, mára vagy kihalt, eltűnt lenne, vagy még mindig az őskori törzsi szinten tengetné az életét. És ez az egyik nagy hibája a gyarmatosítóknak! Ugyanis ha hagyták volna őket a saját életükben, akkor már nem jelentenének veszélyt az egész világra.
elfújta az ellenszél
2020. október 30. 12:07
Gratula a szerzőnek, mert - manapság szokatlan módon - történelmi kitekintésre vállalkozott a napi szintű politizálás divatjával szemben Ezeknek az országoknak megvannak a történelmi disznóságaik, ami nem csupán történelem, hanem manapság is átitatja az ottani politikai közgondolkodást. Most éppen Kelet-Európa tölti be az egykori gyarmati országok szerepét, ugyanaz a paternalisztikus felfogás hatja át a rólunk alkotott képet, mint a bennszülöttekkel volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!