Csavarok

2020. október 22. 14:49

Nem kispályás az a játék, amelyet biztos parlamenti és médiafölényük birtokában kitaláltak az „együttműködés” érdekében.

2020. október 22. 14:49
Sebes György
Sebes György
168 Óra

„Jó előre, a következő általános választás előtt másfél évvel próbálják Karácsonyt és a »hozzá hasonlókat« belekényszeríteni egy olyan szituációba, amelyből számításaik szerint aligha lehet jól kijönni. Erejük tudatában és ennek megfelelően működnek, nem bíznak semmit a véletlenre.

Nem először – és feltehetően nem is utoljára – fordult elő, hogy egy tanácskozást a résztvevők homlokegyenest eltérően értékelnek. Így történt a múlt héten is, amikor többszöri halasztás után végre összeült a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. Ezt a fórumot még Tarlós István kezdeményezésére hozták létre, hogy megvitassák, mire van – és lehet – szükség elsősorban Budapesten. A kormány és az önkormányzat képviseletében is öten-öten vannak jelen és csak egyhangú döntés születhet. Ehhez képest Fürjes Balázs államtitkár az ülés után jelentős sikerről beszélt, míg Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy »a kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet«. A maguk módján persze mindketten igazat beszéltek.

Az ellentmondás feloldásához emlékezzünk a majdnem pontosan egy éve történtekre. Amikor az önkormányzati választásokon több nagyvárosban – így Budapesten is – az ellenzéki összefogás győzött. Ez némiképp váratlanul érte a kormánytöbbséget, amire csak annyit tudtak válaszolni, hogy országosan azért megmaradt a többségük. Ami tény, de a végeredmény arra is rávilágított, hogy nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Orbán Viktor pedig – miközben feldicsérte a vereséget szenvedett addigi főpolgármestert – szomorúan állapította meg, hogy kilenc éven át »az volt a szokás, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adta a nemzet fővárosának vezetését«. Az akkori veszteség azonban továbbgondolásra is késztette. Közölte, hogy »az ország és a Budapesten élő emberek érdekében« készek az együttműködésre. A félreértések elkerülésére pedig még hozzátette, hogy a legerősebb párt továbbra is a Fidesz–KDNP szövetség, amely „ennek tudatában és ennek megfelelően” fog majd viselkedni. Ez akár hangozhatott fenyegetésnek is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. október 23. 06:03
Sebes fejében meglazultak az ÁVH-s csavarok? Sebaj! Majd Gréczy Zsolt meghúzza.
Krupp Skya
2020. október 23. 05:33
Jönnek Jönnek a mély szarból a Sebesek. De már Szovjetek nélkül kevesek, De alantról, agyonvert áldozat csontos ujja int, Ezek földet, lakást,nyugdíjat vennének el megint. De jönni fog, ha jönni kell egy jobb kor, mely után, Majd Karácsony fog lógni, minden karácsonyfán.
Saksafar
2020. október 22. 21:51
Média fölény? Nézz már meg bármilyen friss kimutatást és kapjál a hazudozó toronyhoz!
pollip
2020. október 22. 19:35
Az ellenzéki lakajmedia fuggetlenobjektiv propagandistáját olvashattuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!