A konyhafal adja a másikat

„A párom felújítani akar. Célozgat rá hónapok óta: kellene már festeni,  a konyhára és a fürdőre is ráférne egy ráncfelvarrás. Már előre parázok, mekkora felfordulással jár, meddig tart majd a csatározás a szakikkal, és mibe kerül majd ez nekünk. De a szerencse most mellém szegődött, ugyanis a kormány megoldotta a problémámat.

Előreláthatólag évekig nem lesz itt semmilyen lakásfelújítás, mert nem lesz az a pénz, ami elég lenne rá, vagy ha mégis, égen-földön nem találunk majd szabad szakembert. Mert hogy Novák Katalin most a lakáspiacra szabadulna rá, mondván, minden hatmilliós beruházásból ő mint család- és építésügyi miniszter, valamint a szobafestők Jeanne d’Arc-ja (esetleg Jean Claude van Damme-ja, nézőpont kérdése) kifizet hárommilliót. A közös zsebből persze. Ugye milyen jól hangzik?

Biztos ez most a magyar családok legnagyobb gondja, hogy a WC-csészét miből cseréljék ki, és az aranyozást ki fizesse. Pedig válság van, immár bő fél éve, több százezer család megélhetése omlott össze az elbocsátások miatt, komplett ágazatok szűntek meg, bedőlt a turizmus, a vendéglátás egy része, az emberek nem járnak wellnessbe, moziba, színházba, étterembe, mert nincs miből, meg egyébként sem célszerű a jelenlegi, félrekezelt járványhelyzeteben. Nem, kedves Katalin, ők például majd akkor újítanak fel, amikor lesz újra állásuk, tisztességes jövedelmük, és tudnak erre spórolni. Addig túl akarnak élni, és nekik inkább ehhez kellene egy kis segítség, nem a budi rendbehozáshoz.

Mondjuk a kormánytól nem várható el, hogy rendszerben gondolkodjon.”