„Magyarul A mi kockánk címmel jelent meg a bűvös kockáról (amit a világban Rubik’s Cube-nak ismernek, a kötetben pedig végig egyszerűen Kockának emlegeti) szóló kötet. Miért ez a címe? Ez az ön kockája, nem? Olyan ez, mint az olimpiai aranyérmek, hogy mindannyian magunkénak érezzük?
A könyv sok értelemben a rejtélyekről szól. A rejtélyek abban különböznek a rejtvényektől, hogy nincs egyedüli, mindenki számára érvényes, vagy »helyes« megoldásuk. A kocka egyszerre rejtvény és rejtély. A magyar cím az angol kiadás (Cubed: The Puzzle of Us All) fordítása, némi csavarral. Úgy vélem, mindnyájunké ez a kocka ezen a kis kék bolygón, mindenkié, aki magára és a világunkra ismer benne. Mint ahogy Mona Lisa sem csak Leonardo da Vincié (ő csak festette) vagy a Párizsi Louvre-é (ott csak őrzik), hanem mindenkié, aki valaha látta vagy látni fogja, és megérezte, megértette a reneszánsz üzenetét.
Oktatási kiáltványnak is tekinthetjük a kötetet, hiszen abban állandóan vissza-visszatérő elem, hogy ön szerint a legjobb tanulási forma a játék, az iskolai tanításnak errefelé kellene közelítenie. Azt írja, hogy amióta a Rubik névből védjegy lett, úgy tekint rá, mint egy oktatási márkára, amely egyet jelent a gyermekek kíváncsiságának felkeltésével a kreativitás iránt. Hogy lehetne mindezt bevinni a közoktatásba a sok ismeretanyag megtanulása mellett?
Az iskola nehéz kérdés: nyilván elkerülhetetlen, hogy egy előre meghatározott menetrend szerint, konkrét tudásanyagot töltsön a gyerekek fejébe – évszázadokon át ez volt a legfőbb funkciója. Újabban azért felismerték, hogy az sem árt, ha a gyerekek mindeközben legalább valamennyire jól is érzik magukat. Ez fontos, de nem elégséges lépés: a valódi változáshoz az kell, hogy a gyerekek belső motivációjukat, veleszületett kíváncsiságukat megőrizve, ezekre építve fedezzék fel és értsék meg a világot. A készen kapott, tekintélyelvű tudás elnyomja a kérdezés szabadságát. Nem egyszerű feladat ezeket összehangolni, de szerencsére egyre több pozitív példával lehet találkozni az utóbbi években.”