A párt alelnöke továbbá Szilágyi György, aki 2013-ban javasolta a Simon Wiesenthal Központ betiltását, melyet „magyarellenes szervezetnek” nevezett. Szilágyi problémája az volt a központtal, hogy az elítélte magyar fociultrák csoportját, akik Csatáry Lászlót éltető molinót mutattak fel egy mérkőzésen. Mint emlékezetes, Csatáry rendőrtisztként súlyos szerepet vállalt az 1944-es kassai deportálásokban.
A párt másik alelnöke Z. Kárpát Dániel, aki 2012-ben így beszélt egy óbudai előadásán: „Kivel írt alá társulási szerződést Orbán Viktor és csapata kétharmados kormányával? Hát Izraellel kérem szépen. Tehát amikor most már arról beszélünk, hogy felvásárolják Magyarországot, akkor láthatjuk, hogy egy tényszerű, átjátszható rendszer alakult ki… Tehát látható az, hogy egy olyan fegyverrendszerrel támadnak Magyarországra, amely ellen bármilyen úton fel kell lépni.”
Amíg a Jobbik nem szabadul meg fenti politikusaitól, amíg a „Megváltó, akit a zsidók keresztre feszítettek”, valamint „a könyökömön jön ki a holokauszt” és „lemondanék, ha kiderülne, hogy zsidó vagyok” (ex)pártelnöki megnyilatkozásoktól el nem határolódik és elnézést nem kér, addig nem lehet kijelenteni, hogy „a Jobbik már nem egy antiszemita párt”.