2020-ban a harmincas évekkel előhozakodni súlyos aránytévesztés.
„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. Gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő” – nyilatkozta valahol Vidnyánszky Attila.
„Nem gondoljuk, hogy Vidnyánszky Attilának e szavai antiszemita tartalmúak lennének. Valószínűleg csak nem jutott eszébe a vita hevében, hogy nemzetietlenséggel, a kereszténység iránti ellenségességgel a harmincas években a magyarul érző és gondolkodó zsidó értelmiséget vádolták” – írta válaszul tizenegy „keresztény értelmiségi” professzor (nem a színházi világból), akik Karsai barátai, akiről megjegyzik, hogy amúgy zsidó származású.
Írtak még sok mást is, de én ennél a mondatnál ragadnék le egy kicsit most.
Ha ugyanis volt pozitív fejleménye az előző tíz-tizenöt évnek a magyar közbeszédben, akkor az többek közt az volt, hogy
pro és kontra egyaránt. Az új generációk már nem fogékonyak erre az egész kérdéskörre, s ha szóba kerül, csak néznek boci szemekkel, hogy ez miért is érdekes.
Persze a középkorú és idősebb generációknál ez nem feltétlen igaz. Mindenesetre a tizenegy levélíró megjegyzi, hogy Karsai és Vidnyánszky vitája régóta tart. Ezek szerint viszont az is világos a számukra, hogy Vidnyánszky nem zsidózott, mikor a fent idézett kijelentést tette.
Ami viszont számomra a legfurább, hogy Vidnyánszky kijelentéseiről nekik automatikusan a harmincas évek jutnak eszükbe. Pedig 2020-at írunk, a harmincas évek 80-90 éve voltak. Vajon az aláíróknak még 2120-ban is a huszadik század harmincas évei jutnának eszükbe, ha egy közszereplő egy másikra azt mondaná, hogy nem érti a nemzet és a nemzeti érzés mibenlétét?
Pláne, hogy a harmincas évek után másfél évtizeddel kialakult egy négy évtizedig tartó kommunista diktatúra Magyarországon.
többek közt az SZFE körüli csatározások és az egész kultúrharc egyik fontos gyökere a kommunizmus és a nemzeti-keresztény gondolat akkori üldözése.
A baloldal mind a kommunizmus alatt, mind utána előszeretettel nyilvánította az általa nem kedvelt gondolatvilágot könnyen és megfontolás nélkül fasisztának, nácinak, és jutott, jut ma is eszébe róla a „harmincas évek”.
Így azonban talán érthető, hogy egy jobboldalinak meg a fasisztázás és a harmincas évek emlegetése kapcsán az ötvenes évek jut eszébe, esetleg hirtelen elkezdi osztogatni a kommunista jelzőt.
2020-ban a harmincas évekkel előhozakodni súlyos aránytévesztés és megbélyegzés. Kábé olyan, mint amikor Sándor Erzsi minősíti az egész, belterjes fővárosi művészvilágon kívül eső univerzumot potenciálisan antiszemitának.
A zsidózást teljes joggal ítéljük el, de egy világnézeti-szakmai vitát erre a vonalra terelni manipuláció és a párbeszéd ellehetetlenítése. Egyfajta bunkósbot.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ma reggelre mindenki tudja már, mi történt Magdeburgban.
Mit is jelent manapság az, hogy keresztény Európa? És miért tiltakoznak ez ellen annyian?
Az emberiség szokása, hogy csak a félresiklott forradalmakra emlékezik, a teljes sikert az idő múlásával pusztán adottságnak tekinti; ezért nem vesszük észre, hogy a kereszténység, a történelem legsikeresebb forradalma ma, a vallásosság visszaszorulásakor is meghatározza a világot – állítja Tom Holland angol történész.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Cserbenhagyva érzik magukat a keresztény és ateista menedékkérők. Francesca Rivafinoli írása.
A magyar párton fog múlni Románia fejlődése is.
Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
