Nincs utalás a magyar múltra Károly herceg Romániát népszerűsítő videójában

2020. szeptember 18. 22:10

Tőkés László írt is egy levelet a trónörökösnek – közölte a Főtér.ro.

2020. szeptember 18. 22:10
null

Egy hónappal ezelőtt Erdély szerelmese, Károly walesi herceg egy videóban belföldi nyaralásra biztatott bennünket, tekintettel a koronavírus okozta fokozott veszélyhelyzetre. Az ötperces videóban több erdélyi magyar vonatkozású képkocka – többek közt egy székelyföldi parasztház, valamint a miklósvári Kálnoky-kastély – is belekerült, erre azonban sem a brit trónörökös által felmondott szövegben, sem a feliratban nincs utalás.

Minderre Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hívta fel Károly herceg figyelmét a trónörökösnek küldött nyílt levélben, melyben az EMNT-elnöke meg is jegyzi, „fölöttébb hasznos és méltányos lett volna, ha a kisfilmben a szász örökség mellett a magyar múltra is utalás történik”. Tőkés arra is rámutat a levelében, hogy a film végére illesztett és csak románul elhangzó elköszönés a magyar nézőkben visszás érzéseket keltett.

Az EMNT-elnök azzal a megjegyzéssel zárja a nyílt levelét, hogy „a román közvélemény tájékoztatásához ma is szükség van arra, hogy királyi fensége személyes példája révén elfogadják, és megtanulják tisztelni az Erdélyre jellemző etnikai sokszínűséget, ezzel együtt pedig e régió jelentős magyar történelmi múltját és örökségét”.

Kép forrása: Youtube-videó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ddi1980
2020. szeptember 20. 15:06
Dehogy tudatlanok az öreg és tanácsadói, arról van szó, hogy mint a gyarmati témákat, úgy az igazságtalan Trianonra történő bármiféle utalást is elegáns angol úriember módjára elkerülik.
Armageddon
2020. szeptember 20. 14:54
Mindenki olyat nyer, amilyet érdemel. Ha letépte, szagolja!
nempolitizálok
2020. szeptember 20. 12:44
Le kell románozni az angol királynőt. Aztán ha pampognak - hát Károly herceg szerint román felmenői vannak.
Mirtilla
2020. szeptember 19. 21:16
21. században már csak komikusan anakronisztikus szerep jutott nekik, mert azon kivül, hogy időnként biodiszletként mosolyogva-integetve megjelennek a nyilvános rendezvényeken, tul sok érdemi munkát-feladatot nem látnak el.Spanyolországban is mozgalom indult el a monarchia megszüntetéséért és a királyi család viselt dolgainak kiteregetése után tömegek követelik velük szemben is a törvény szigorának alkalmazását. Az egykor népszerü király a büntetőjogi felelősségre vonás elől jelenleg az arab olajsejkek vendégszeretetét élvezi,pedig évtizedekig toronymagasan a legnépszerübb közéeleti személyiség volt. Most a leglojálisabb rojalisták is elképedve látják, hogy évtizedekig kettős életet élt, ő is csak egy gyarló ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!