Tényleg egy szivárványos zászló most a legnagyobb baja a katolikus egyháznak?

„Valamiért csak a kormánykritikus véleményekkel szemben várják el a közéleti kérdésekben való hallgatást a katolikus egyházban. Buzizni simán lehet retorzió nélkül. Holott lennének súlyosabb gondjaik is, csak azokról a témákról letiltják a papjaikat...

Ezzel az egyház elnyomja az akár csak óvatosan kormánykritikus, és bátorítja az egészen az arroganciáig is fajuló kormánypárti vélemények felvállalását a papok körében. Így annak ellenére, hogy bizonyára az egyház alapvetően nem kíván részt venni a közéleti szekértábor-háborúban, végül mégis belekeveredik, egyre határozottabban kiállva csak az egyik oldal mellett. És miközben az ilyen kiállásokat hangosan ünneplik a Jézus Krisztust Orbán Viktorra cserélő újkeresztények, azok a hívő vagy akár nem hívő emberek, akik számára a spiritualitás nem a szent felháborodás kollektív mámorában feloldódó gyűlölködést jelenti, egyre kiábrándultabbak. És valószínűleg egyre kiábrándultabbak azok a papok is, akik pusztán a keresztényiség lényegének megfelelően adnának útmutatást a híveiknek akár közéleti kérdésekben is.

Az ilyen elképzelt problémák mellett, mint amilyennel kapcsolatban Osztie Zoltán is megnyilvánult az egyházat képviselve, ott van a paphiány nagyon is valóságos, önmagát egyre nagyobb mértékben újratermelő problémája: mivel nincs utánpótlás, a papoknak egyre többet kell dolgozniuk, ami a magányos élett mellett még kevésbé teszi vonzóvá a papi hivatást. Ebből a spirálból csak egyféleképpen lehet kilépni, és ez sokkal fontosabbnak tűnik, mint a szivárványos zászló elleni harc.”