Félelmetes húzással állíthatja újra össze a teljes baloldalt Gyurcsány, sőt, átveheti a vezető szerepet is
„Mi most parlamenti képviselőként azt tettük, amit ilyenkor tenni kell” – fogalmazott a DK elnöke.
Zsurzsán Anita szerint Schiffer András egy szélsőjobbhoz dörgölőző alpári troll.
„Aztán Antal Attila, az ELTE oktatója folytatta, aki Hadházyhoz hasonlóan azt hazudta, hogy az adás első felében a Leszboszon leégett menekülttábor károsultjain gúnyolódtunk. Nem, nem a károsultakon gúnyolódtunk, hanem azokon a kreténeken, az Antal Attilákon és Hadházy Ákosokon, akik még mindig ezt az álszent süket mantrát tolják, és nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy a tábort szándékosan gyújtották magukra néhányan, hogy ezzel kikényszerítsék, hogy Németország befogadja őket. És gúnyolódtunk a hasonlóan idióta németeken is, akik ennyire kiszámíthatóak, hogy beveszik ezt a gátlástalan hazugságot, rögtön, parancsra meghatódnak, és nekiállnak újra befogadni tömegeket, azok után, hogy a kormányuk és cselédsajtója eddig azt a mantrát tolta, hogy a menekültválság véget ért… És lám, már megint igazunk lett: Németországban tegnap már tüntettek is a jóemberkedő libsik, hogy igenis fogadják be az országukba ezeket a (menekülteket) gyújtogatókat.
Nehéz lenne kigyűjteni az összes idiótát, aki hisztizett a műsor valamelyik része, eleme, vendége miatt – de ezúton is köszönjük mindegyiküknek, hogy népszerűsíti azt. De meg kell még említeni az Antal Attila posztja alatt megjelent nettó elmebeteg Zsurzsán Anitát is. Ő az, aki forradalmi hevületében egy külföldön tartott előadásán annyit plagizált, hogy személye már a Mérce.hu számára sem vállalható. (El tudjuk képzelni azt a mélységet, amit már az ultrabalos Mérce.hu sem tűr.) Zsurzsán szerint Schiffer egy szélsőjobbhoz dörgölőző alpári troll. Schiffer. Szélsőjobb. Alpári. Világos, ugye?”