Nem fontos

2020. szeptember 16. 12:26

A taxisofőr-mentalitást követi most a magyar állam is, és ennél ijesztőbbet elképzelni sem lehet.

2020. szeptember 16. 12:26
N. Kósa Judit
Népszava

„Ez az öregek baja, de a fiatalok hadd éljenek legalább! – vágta ki a tromfot a harmincas taxisofőr, és a visszapillantóból figyelte a hatást. Július vége volt, a testvéremmel egy idősotthonbeli látogatás után igyekeztünk haza, és az autó hátsó ülésén épp azt latolgattuk, ha ne adj isten újra fellángolna a járvány, az amúgy példásan vezetett intézményt megint hermetikusan le kell majd zárni. És még ez sem életbiztosítás. Farkasszemet néztünk a tükörben: rajtunk volt maszk, őrajta persze nem.

Ezt a taxisofőr mentalitást követi most a magyar állam is, és ennél ijesztőbbet elképzelni sem lehet. Amikor az a nagy bejelentés szeptember 12-én, hogy október elsejétől majd – nem definiált személynek, nem létező eszközzel – kötelező lesz lázat mérni az iskolába való belépés előtt, akkor az emberen óhatatlanul úrrá lesz a szorongás. Kerek fél év alatt erre jutottak? Hogy ha az emberek nem akarnak otthon maradni, utálják a zoomon beköszönő tanító nénit meg az idősávokat a boltban, akkor ne csinálják? Akkor vonjunk vállat, aztán majd csak vége lesz valahogy?”
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2020. szeptember 17. 07:38
Ekkora szellemi sötétsége mellett hogyan tudtak ezek megélni a Kádár rendszer alatt? Ekkora szakértelem mellett hogyan nem ment az ország csődbe sokkal hamarabb?
Robertoo
2020. szeptember 16. 21:33
Az a taxis, amúgy baloldali szavazó.
zakar zoltán béla
2020. szeptember 16. 17:15
Kommunista szeméttárolót veszek a Rákosi bárba rágcsálók riasztására...
Intel
2020. szeptember 16. 17:06
Több tiszteletet a taxisoknak! Egy balfasz megnyilatkozásából ne ítéljünk el ezreket! A taxisok lehetnek hiénák és becsületes számlázók, lehetnek önző seftesek és visznek ingyen vagy névleges összegért sok mindent. Megtestesítik a kisvállalkozói szellemet. A szerző meg korlátolt, kár mert voltak jobb meglátásai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!