„(...) az asztalomhoz mentem. Hirtelen hatalmas durranás történt. Egy durranás, én kirepültem a székemből, és az ajtó félig kinyílt – mintha egyszerre történt volna. A tőlem balra lévő konferenciaterem mennyezete leesett és eltalálta az asztalt, összetörte a konferenciaterem asztalát… A fények fel-le kapcsolódtak. Hatalmas dörrenés volt, a lépcsőház remegett. Kapaszkodtunk a korlátba, az épület remegett, és senki sem szólt egy szót sem. Csend volt… És ekkor kezdtünk igazán félni. Igazából sírtam, mikor már majdnem kiértünk az épületből… [Mások] felmentek és eltűntek."
Ezt a cikket is érdemes elolvasni, ahol Kayla Bergeron túlélő az évekkel később tapasztalt poszttraumás tünetekről számol be.
Nem is beszélve persze a 2977 áldozatról, akikre az Egyesült Államokban megtörve emlékeznek meg.