„Éppen száz éve annak, hogy a magyar parlament sietősen megtárgyalta és elfogadta a numerus clausus törvényét, amely 1920. szeptember 26-án már hatályba is lépett. Azért kellett sietni vele, hogy az új felsőoktatási tanévben már föl lehessen állítani a keresztény fajmagyarságnak a jog eszközeivel megerősített és körölbástyázott védelmi frontvonalát a túl szaporának, túl intelligensnek és túl agresszívnek tekintett zsidó nemzetiséggel szemben. Azért írok nemzetiséget, mert jogilag végtére is a numerus clausus csinált a magyar zsidó felekezetből nemzetiséget azzal, hogy az 1867 óta izraelita vallású magyaroknak számító zsidóságot jogi értelemben nemzetiségnek minősítette.
Szívesen mondanám, hogy tanulságos beleolvasni az országgyűlési naplóban a numerus claususról szóló vita jegyzőkönyvébe, de attól tartok, fölösleges. Az antiszemiták úgysem tanulnak belőle, sőt, érvkészletük újabb adalékokkal gazdagodik, s ismételten bizonyságot tesznek róla, hogy az antiszemita gondolkodás általában briliáns logikával párosul. Tán túl naiv vagyok, de a zsidógyűlölők okfejtésein még mindig képes vagyok meglepődni: így jártam vitéz jákfai Gömbös Gyulának a numerus clausus vitájában elhangzott felszólalásával is, amit most olvastam újra.
Ha az ember zsidó világuralmi törekvésekről hall, akkor röhög vagy ásít, úgyhogy röhögve vagy ásítva túl lehet lépni Gömbös Gyula egyes sekélyebb gondolatmenetein. A tisztelt Házat vitéz jákfai vélhetően nem is lepte meg azon észrevételével, hogy a szabadkőművesség, amely szerinte a liberalizmushoz hasonlóan szintén nagyon szép jelszavakkal indult, tulajdonképpen semmi egyéb, mint egy nagy zsidó világuralmi törekvésnek az eszköze.”