„Második szóbakerülőnk maga az Ellenpápa, avagy Fletó, a szabadlábon tollasodó atyafink. Táncol, majd mű-meghatódik. Őszinteségbeszédnek álcázza saját maga és lumpenkormánya kritikáját. Fellép, aztán lelép. Mire számít 2020-22-ben? Megmondom. A dicstelen 2006-os mutatványa óta évről évre lépnek szavazókorba fiatalok. Köztük szép számmal vannak azok, akik a Gyurcsány-rezsim idején még hajbakaptak az óvodában, kié legyen az utolsó szelet nutelláskenyér. Halvány lila sejtésük sincs, ki valójában ez a víg, szuggesztív vakerbajnok. Csak azt látják, hogy jó fej, ha kell, velük együtt gördeszkázik a fáradtolaj-tárolón, fejeseket ugrál a csávázott búzába – egyszóval, fiatalosan hülye. Úgyhogy Fletóval jó lesz vigyázni, több dologra nézve veszélyes ő, mint ahány dolog rá nézve fenyegetést jelenthet… Ja, és természetesen szintúgy kőgazdag; túl fogja élni, ha esetleg mégsem sikerül a politika élvonalában tvisztelnie.
Szóbakerülő volt még a rendszerváltás előtti utolsó pártmufti, Németh Miklós (a felkérés hallatán rémülten kétszer körbefutotta a Földet, tán még most is menekül), egyes bennfentesek Medgyesi Pétert is visszasírnák – ezen talán ő is sírva fakadt. Aztán itt vannak az önjelölt szóbakerülők: »Fegyőr«, az SZDSZ reinkarnációjának vélt Momentum elejéről, a belül tök üres szövegláda. Hadházy, aki folyton settenkedik az A-kategória körül, de sehogy sem veszik be a buliba úgy igazán. Persze, hisz a szekszárdi Fidesz vezérkarából sértetten dobbantott közszereplőt valójában mindenki árulónak tartja, és ha az árulást szeretik is újonnan választott pártcsaládjában – az áruló bizony Geréb marad a Pál utcai fiúkból, mindörökre.