Ebben a régi csatában lett egy új hitvita nyelve a jogállamosozás

„Mellékesen, ez a helyzet újabban a demokráciaelméletek terén is: éles vita folyik a »hibrid rezsimek« fogalmáról, melyeknek normatív meghatározása komoly politikai téttel bír. Hiszen a megnevező autoritásnak besoroló hatalma van, és nem mindegy, hogy hova »mérhető« egy ország a demokrácia tekintetében, azaz »autentikus demokráciának« számít-e, avagy autoriter vonásokkal felruházott »hibrid rezsimnek«.

Nos, ebben a kultivált fogalmi homályban terebélyesedett el a jogállamiság-vita, amely az európai uniós beszédmódban ma már saját szcénával is rendelkezik. Azaz: megjeleníthetővé, keretezhetővé és hatásosan bemutathatóvá tett olyan egyéb témákat, mint a korrupció, médiaszabadság stb., amelyek egyébként a tagállami igazságszolgáltatás kérdés- és hatáskörébe tartoznak, illetve – uniós szinten – a kötelezettségszegési eljárás szikár, fűrészpor-nyelvű jogi köntösében maradtak volna.

A szcéna azonban szcéna: producereket, rendezőket és színikritikusok hadát vonzza magához. És az már nyilvánvaló, hogy a sokak által rendezett és körbeértelmezett színjáték mögött hatalmi érdek rejlik.

A jogállamiság fogalma e színjátékban fegyver, furkósbot, de azt is látnunk kell, hogy az »eurobizantin« politikai stílus és beszédmód nem csupán sanda politikai szándékokat leplez, mögötte különböző hitek is mozgásba lendültek, amelyek már elég rég osztják Európát Észak és Dél, Kelet és Nyugat, liberálisok és konzervatívok között.

Ebben a régi csatában lett egy új hitvita nyelve a »jogállamosozás« (jogállam-viaskodás) nyelve. És itt vált láthatóvá ismét, hogy még e modernnek (vagy posztmodernnek) gondolt világban sem tudta racionalizálni a politikát a szekularizáció, az egyéni jogok átfogó volta – minden, amit oly sokan egyértelmű progresszióként tudnak elkönyvelni.”