Az ügyészek azt mérlegelik, mi lesz egy esetleges kormányváltás után

2020. szeptember 09. 16:00

A törvények megkerülésével próbáltak engem olyan helyzetbe hozni, hogy végül trófeaként akasszák fel a fejemet az irodájuk falára. Interjú.

2020. szeptember 09. 16:00
Simonka György
Pesti Srácok

»Azoknak a vádlottaknak a padján ülünk, ahol Nagy Imrét elítélték, és Nagy Imre nem kért kegyelmet. Mi sem kérünk kegyelmet, mi sem kérünk semminemű védelmet, semmiféle befolyásgyakorlást. Egyszerűen megelégszünk az igazsággal.« Ezt ön mondta néhány hónappal ezelőtt, miután elkezdődött a büntetőpere. Nem érzi túlzásnak, hogy a mártír miniszterelnökhöz hasonlítja magát?

Nem érzem annak, hiszen valóban ugyanabban a tárgyalóteremben folyik az eljárás, ahol Nagy Imrét elítélték. Nagy Imre is ártatlanul ült a vádlottak padján és mi is. Mi sem kérünk kegyelmet, megelégszünk az igazsággal is. Egy törvénytelenül lefolytatott nyomozás elszenvedői vagyunk, amit a bíróságon be is fogok bizonyítani.

Mire alapozza, hogy törvénytelen volt a nyomozás?

Miután 2018 őszén felfüggesztették a mentelmi jogomat és meggyanúsítottak, rengeteg beadványt juttattunk el az ügyészségre. Többször is igazoltuk, hogy téves a nyomozás iránya és semmi közünk a bűncselekményekhez. Azonban egyetlen egy alkalommal sem vették figyelembe az indítványainkat, mindent lesöpört a hatóság.

Ezt az ügyészség törvényesen megteheti, ha úgy látja, hogy az indítványok nem megalapozottak.

Ez igaz, csak véleményem szerint itt nem erről van szó: felhívtuk ugyanis a figyelmet a hamis dokumentumokra, illetve arra, hogy többen is hamis tanúzást követtek el. Ezeknek nem jártak utána, sőt, egyértelműen látszott az, hogy az én levadászásom volt a cél, és egy pillanatig sem fontolták meg azokat a tényeket, amik mellettem szólnak. Pontosan tudom, hogy nem egy embert szorongattak meg azzal, hogy ha »olyan személyre vall, akit mentelmi joggal védenek«, akkor megúszhatja az eljárást. A törvények megkerülésével próbáltak engem olyan helyzetbe hozni, hogy végül trófeaként akasszák fel a fejemet az irodájuk falára. Mindezt azért, hogy kapjanak még egy csillagot, még magasabb rangba tudjanak kerülni. Hozzáteszem, véleményem szerint a meggyanúsításom és a megvádolásom mögött az is állhat, hogy ezek az emberek azt is mérlegelik, hogy mi történne egy esetleges, valamikori kormányváltás után. Akkor az, aki egy fideszest le tud vadászni, biztosan első lesz az elsők között. Mindegy volt nekik, hogy mi az igazság. Ők egy koncepció mentén elkezdtek nyomozni, és mindent ennek rendeltek alá.

A büntetőeljárás során rengeteg gyanúsított, vádlott védekezési taktikája, hogy a nyomozást, vagy az azt irányító rendőrt, ügyészt próbálja mindenféle eszközzel, akár rágalmakkal is támadni. Tudja valamivel bizonyítani az elhangzottakat?

Természetesen. Mondok önnek egy konkrét példát: 2017-ben, amikor még mentelmi jogom volt, azaz, semmilyen formában nem állhattam volna a célkeresztjükben, akkor egy bedrótozott, rejtett kamerával felszerelt embert küldtek rám, aki elhívott egy találkozóra és direkt olyan kérdéseket tett fel, amivel megpróbálta kiprovokálni, hogy valami terhelőt mondjak magamra. Próbáltak olyan szituációt teremteni, hogy őrizetbe vehessenek, hiszen a tettenérésnél nincs mentelmi jog. Csakhogy ez az eljárás és provokáció egy mentelmi joggal védett személy ellen már törvénytelen. Persze nem tudtak rám lecsapni, az őrizetbe vételem nem történt meg, hiszen akkor is ártatlan voltam, ahogy most is, és még az ügyészség »ügynöke« sem tudta kiprovokálni belőlem ennek az ellenkezőjét. Ez a lehallgatás-megfigyelés egyébként a nyomozati iratok között is megtalálható annak ellenére, hogy ez is törvénytelen, sok mással együtt. Ezzel is csak azt akarták jelezni, hogy ők a törvények felett állnak és bármit megtehetnek.  Már 2016-tól úgy nyomozott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy azt mondták a gyanúsítottaknak: Simonka Györgyre kíváncsiak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2020. szeptember 10. 13:59
Na, még egy korrupt gazember, amelyik áldozatnak látja magát.
Krupp Skya
2020. szeptember 10. 08:37
"Az ügyészek azt mérlegelik, mi lesz egy esetleges kormányváltás után" Totya megmondta: Bajjé lesz.
bunko_jobbos
2020. szeptember 10. 08:02
El sem olvasom. Az ügyvédek meg a vádlottak hihetetlenül jó sztorikat tudnak összerakni. Majd a magyar bíróság eldönti. Ami fontos: Egyszer Viktor mondta, hogy rám senki se hivatkozzon. Gyakorlatilag kifejtette, hogy ha valakit törvénytelenségen érnek, amiatt ő nem fogja a hátát tartani. Az megy a kóterba. Olyan ez, mint a dolgozatíráskor az iskolában: -Tanárnő, lehet puskázni. -Persze. De akit elkapok, az egyes. Ez ugye a logikus végigvezetése annak, hogy nem lehet puskázni. A Fideszben is lehet csalni, lopni. Amíg el nem kapnak. Mert valójában nem lehet.
afium
2020. szeptember 09. 21:42
A magyar jogállamiság működésére vall, hogy vád alá helyezték. Ha ártatlan, ki fog derülni. Szűkebb pátriájában, Békés megye délnyugati részén sokan másként vélekednek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!