„Szabados György cikkének címe (jó, tudom, ebben az esetben azt a szerkesztő adta): A nyelvcsaládfa-elméletre épített őstörténet már jelentőségét veszítheti. De már jó ideje el is veszítette, s ezt a tudományos világ tudja! Ezt negyedszázada én is megjegyeztem. Fölvázolván az ötvenes évek óta bekövetkezett módszerbeli változásokat (ősrégészet és természettudományok szorossá vált kapcsolata, a darwini modellre épülő tipológiai és diffuzionista szemléletmód felülvizsgálata), ezt írtam: »A nyelvtörténeti kutatásokban is óriási szemléletbeli változások következtek be, ezek egyike a nyelvcsaládfamodell összeomlása.« (Magyar Tudomány 1996/8, 946. oldal)
Ugyanott hivatkoztam Hajdú Péter fontos cikkére, melynek címe is tanulságos lehet a sokunkat lefinnugorozók számára: Kivezetés az uralisztikából – és ezek nem eldugott helyeken, nem tudományos bikkfanyelven olvashatók. Hogyan lehet, hogy Szabados György engem is a »finnugrista körökbe« sorol? Engem, aki mindig a sztyeppei népek kutatásával foglalkoztam? Ha a napilap műfaja reálissá tenné ezt a mindennapos gyakorlatban, akkor szívesen utalnám az olvasót Szabados György néhány napja megjelent cikkének azon részéhez, ahol »kiindulásul« – szinte egyetértőleg – engem idéz; annyi idő után is vallom azokat, legföljebb még kritikusabb lettem. Hosszú ideje mondjuk, hogy nyelv és nép nem szükségszerűen azonos, így például Hajdú Péter Finnugor népek és nyelvek című könyve (ma is olvasható).”