A Velencei-tó a következő?

2020. szeptember 29. 09:56

Nem hagyjuk, ne hagyjuk!

2020. szeptember 29. 09:56
Lehet Más a Politika
MTI-OS

„A Fejér megyei rendőrség Gazdaságvédelmi osztálya nyomoz az LMP feljelentése nyomán a gárdonyi természetkárosítás ügyében. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután Gárdony önkormányzata úgy módosította a helyi építési szabályzatot, hogy az lehetővé teszi a vízparti zöldterületek 30 százalékos beépítését akár 10 méternél is magasabb épületekkel. Ez pedig a népszerű, több ezrek által látogatott strandokat is érinti, nem beszélve magáról a Velencei-tóról, annak élővilágáról és ökológiai állapotáról.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság most megküldött határozata szerint a nyomozás elkezdődött, és a „hatékonyabb bűnüldözés érdekében” a megyei rendőrség Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya foglalkozik az üggyel.

A Velencei-tó természetes állapotának megőrzése érdekében és a vízpart tönkretétele, beépítése ellen tiltakoztak a helyi civilek, sor került helyi aláírásgyűjtésre, petícióra is – ám mindezt a helyi fideszes többség nem vette figyelembe. Mint ahogy azzal sem törődött, hogy a tó a törvény erejénél fogva országos védelem alatt áll, fürdésre nem használt része Natura 2000-es terület, egyedülálló természeti értékekkel. A tó kizárólagosan állami tulajdonban van, közvetlen parti sávja nem magánosítható. A helyi építési szabályzat módosítása viszont szembe megy ezzel.

Az LMP – Magyarország zöld pártja szerint a köztulajdon beépítése, magántulajdonba adása helyett alapvetően az ökológiai szempontokat követő vízgazdálkodásra, a nádasok, a természetes partszakaszok védelmére lenne inkább szükség, hogy a tó rekreációs célokat szolgálhasson. A természetkárosító folyamat, amíg a terület nem szenved visszafordíthatatlan károkat, még megállítható.

Lehet Más a Politika párt”

(MTI-OS)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. szeptember 30. 11:44
Nem hagyjátok? És hogyan? Visszatartjátok a lélegzeteteket?
makapaka2
2020. szeptember 30. 08:45
SZÁNALMASAK VAGYTOK!
Libraman
2020. szeptember 30. 08:35
Nullák vagytok!
Mikediver
2020. szeptember 29. 21:00
Remélem nyer a moslékkoalíció 2020-ban és akkor semmi nem épül bazmeg 4 évig. Kurva unalmas ez a fejlődés, álljuk már meg egy pillanatra. Ingyen strandon ingyen covid tesztet!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!