A Színművészeti-csata magva

„Azután 1990-ben, az új magyar demokrácia részeként, a plurális berendezkedés logikájának megfelelően létrejött az egyetemi autonómia, ugyanúgy, mint a köztestületként önállósult MTA és sok más független intézmény, és alkotmányban rögzítették a tudomány szabadságát, törvényben az Akadémia és az egyetemek autonómiáját. E szerint a kormánynak illetve a parlamenti többségnek nincs hatásköre az Akadémiánál folyó kutatás illetve az egyetemeken folyó oktatás tartalmának meghatározására. Akkor sem, ha mind az Akadémiát, mind az egyetemeket jórészt az állami költségvetésből finanszírozzák, hiszen a költségvetés sem a kormányé, hanem az államé, az országé.

Logikus, hogy ezzel szemben Orbán, aki az 1989-90-ben létrejött liberális demokrácia felszámolására vállalkozott, s »illiberális államot« épít a helyébe, nemcsak a politikai rendszer független intézményeit (Alkotmánybíróság, ombudsmanok, Számvevőszék, bíróságok) hajtja a maga uralma alá, de az olyan politikán kívüli intézményeknél is erre törekszik, mint az Akadémia vagy az egyetemek. Ugyanúgy logikus ez, mint hogy nem tűri meg az országban a CEU-t és fel akarja számolni a jogvédő szervezeteket. Ahogy a monolitikus felépítésű pártállamban nem voltak független intézmények, ne legyenek a hasonlóképpen monolitikus fideszes pártállamban sem. Ha értenék az ellenzéki politikusok a plurális demokrácia és a monolitikus felépítésű pártállam közötti különbséget, akkor megadhatták volna a választ a műsorvezetőnek, hogy amit L. Simon mond, az demokráciában elfogadhatatlan. Erről, az államtól, a kormánytól való szabadságról szól a Színművészeti Egyetem tanárainak és diákjainak megejtő szépségű szabadságharca.”