A remény emberei

2020. szeptember 25. 20:03

A lengyelek ekkor sem adták föl, ismét képesek voltak az újrakezdésre.

2020. szeptember 25. 20:03
Kovács Orsolya
Magyar Krónika

„Lengyelország az elmúlt évszázadok során számtalanszor megtapasztalhatta, mit jelent az újrakezdés, és azt is, hogy az újrakezdés rendszerint nem csak a mi döntésünkön alapul. A lengyelek – miután államukat három nagyhatalom letörölte Európa térképéről – százhuszonhárom éven át rendíthetetlenül harcoltak azért, hogy végül 1918. november 11-én visszanyerhessék függetlenségüket, amelynek megőrzéséért a következő két évben véres háborút kellett folytatniuk. Idén augusztus 15-én ünnepeltük a varsói csata századik évfordulóját. A feltartóztathatatlannak tartott szovjet-orosz támadást a lengyelek a rájuk jellemző hősiességgel állították meg 1920 augusztusában, s ezzel egész Európát megvédték a bolsevik terjeszkedéstől. Érdemes hangsúlyozni, hogy Magyarország nyolcvan vagon lőszerrel segítette győzelemhez a lengyeleket.

A szuverén lengyel államra azonban csak két évtizeden át ragyogott az újrakezdés mosolya. Kiváló államférfiak, köztük Józef Piłsudski tábornok, húsz évig építhették feltámasztott országukat: 1939. szeptember 1-jén Németország – szovjet támogatással – lerohanta, és ezzel megkezdődött a második világháború. 1940 tavaszán a lengyel értelmiség, a katonai elit, vagyis a nemzet vezető erejének tudatos kiirtását célozta a szovjet belügyi gépezet által Katinyban és több más helyen elkövetett tömeggyilkosság. Az államától és vezetőitől megfosztott, föld alá kényszerített lengyel nemzet nem adta fel. A létszámát, szervezettségét tekintve a világ legnagyobb földalatti hadereje, a Honi Hadsereg 1944. augusztus 1-jén felkelést robbantott ki Varsóban – tiltakozásul az ellen, hogy a nyugati szövetségesek kiszolgáltatták országukat Sztálinnak. A hatvanhárom napig tartó heroikus küzdelem leverését példátlan megtorlás követte, melynek következtében a háború végére a lengyel fővárost – beleértve a történelmi óvárost és a királyi palotát – csaknem teljesen lerombolták. Noha Lengyelország 1939. szeptember 1-jétől 1945. május 8-áig Hitler ellen harcolt, közel hat éven át tartó áldozatvállalásáért azt kapta »jutalmul«, amit nem egy közép-európai ország büntetésül: a szovjet megszállást és a kommunista diktatúrát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2020. szeptember 25. 21:17
A lengyelek hazájuk három évszázados szétszakítása, és idegen uralom alatt is szinte maradéktalanul megmaradtak lengyelnek, és folyamatosan harcoltak az egységes Lengyelországért. Akárcsak a török uralom alatt három részre: a török hódoltságra, a királyi magyar országrészre, és az Erdélyi fejedelemségre. Ebben a 150-160 évben az akkor még egységes, erős Lengyelország jó szívvel adott menedéket a menekült magyaroknak. Lengyelország szétszakítottsága idején pedig lengyel menekültek menedéke volt Magyarország. Alig volt magyar nemesi udvarház, amelynek ne lett volna menekült "lengyele". A huszadik században pedig Lengyelország náci német és szovjet megtámadása idején közel százezer lengyel menekült Magyarországra. Egy részük itt maradt, a katonák többsége pedig tovább ment, és a nyugati szövetségesek oldalán harcolt a nácik ellen. A kommunista diktatúra alatt ugyancsak kölcsönös rokonszenvvel támogatta, ahol csak lehetett a két ország egymás ellenállási akcióit. A lengyel-magyar testvéri barátság egészen sajátos.
abcdef
2020. szeptember 25. 21:01
A befejezés a legfontosabb, a Mandiner idióta karakter izélősdije persze nem engedi bemásolni.
BőröndÖdön
2020. szeptember 25. 20:48
Már csak a Kacsinszkitól kellene megszabadulniuk! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!