A nagy szavak puhasága

„Ahogyan Michel Wievorka rámutatott, az 1970-es években gyorsan megszűnt az erőszak legitimitása, ezzel egyidejűleg létrejött az erőszakos terrorista prototípusa, továbbá megszilárdult az erőszak- és kockázatmentes mindennapi élet diskurzusa.

Ám attól, hogy az erőszakot illegitim eszköznek tartjuk, s nyomban elítéljük, annak jelenvalósága még társadalmi tény. Ráadásul ma már az erőszaknak különböző formáit különböztetjük meg (fizikai, verbális, érzelmi, családon belüli és így tovább), mely folyamat ráadásul érdekes paradoxont hordoz: minél inkább kiszorítani óhajtjuk életvilágunkból, annál több mozzanatot fogunk erőszakosnak érzékelni.

(...)

Az ökológiai katasztrófa küszöbén azonban újra a beszédrend részévé kell tennünk azt, hogy az emberi faj éppoly sérülékeny, mint amennyire törékenyek és halandók vagyunk mi, emberek. A kortárs politikai világ nihilizmusa, eszköztárának üres cinizmusa, jól szervezett mediatizált hazugságai pedig fel kell, hogy ébresszék bennünk annak igényét, hogy az erőszak szerepe és helye révén újragondoljuk saját sérülékenységünk és sebezhetőségünk történetiségét is. Az erőszak ettől nem válik vonzóvá, de kikerülne a kritikai gondolkodást megbénító morális béklyók alól. Ez lehetne a jelen kritikai történelmének egyik kitüntetett feladata.”