Magyarország azonban más útra tért, egy történelmi innováció segítségével: nem a gyermektelenséget bünteti, hanem a gyermekvállalást jutalmazza, méghozzá olyan jelentős anyagi támogatással és adókedvezménnyel, amilyenre az egész világon nincs példa. Ennek a lépésnek a megtételéhez politikai bátorságra volt szükség, amelyhez viszont az alapot a polgári pártok ismételt kétharmados támogatottsága adta meg. A liberális demokráciák addig el sem tudták képzelni, hogy a családtámogatás ilyen kiterjedt rendszere létezhet, hiszen a hangadó közvélemény a gyermekvállalást szigorúan az emberek személyes döntési szabadságának körébe utalták és utalják ma is, és megengedhetetlen állami beavatkozásnak tekintenek minden intézkedést, ami gyermekvállalásra ösztönöz. Abba azonban mégis nehéz belekötni, hogy az állam többségi konszenzussal a háta mögött pénzt ad a gyermekeket nevelőknek, részt vállal a gyermeknevelés többletköltségeiből.
A társadalom rendkívül bonyolult rendszer. A társadalompolitikai döntések hamar megszülethetnek, a következmények viszont csak lassan mutatkoznak meg, hiszen az egész társadalom szemléletének kell megváltoznia, és a fiatal pároknak bízniuk kell benne, hogy a családtámogatási rendszer hosszú távon is megmarad. Legalább harminc év kitartó és következetes munkájára van szükség ahhoz, hogy a magyarság visszanyerje reprodukciós képességét.
Az első évtized ebből a háromból már letelt. Az eredmények, ha lassan is, de mutatkoznak. A demográfiai zuhanást 2010–11 között sikerült megállítani, majd a következő években emelkedőre fordítani. 2016 és 2019 között, már magasabb szinten elkövetkezett egy stagnáló időszak, de az idei év ismét emelkedést mutat. Ha a tendencia folytatódik, ha Magyarországnak sikerül bebizonyítania, hogy a demográfiai válságon kellő akarattal és kitartással úrrá lehet lenni, azzal a magyarság, mint néhányszor már az elmúlt századokban, történelmet csinál. Kérdés, hogy lesz-e még elég akarat a liberális demokráciákban, hogy az előttük tört úton követhessék a magyar példát.