A hatalmat nem lehet másra használni, mint hogy visszaéljenek vele

Konfabulál. És akkor még finom voltam. Szinte semmi nem igaz abból, amire "emlékszik".

"Én tizenöt éves koromban egy hétig még azt is kipróbáltam, hogy milyen lehet fasisztának lenni, és rájöttem, hogy nem tetszik." 16 évesen meg azt próbáltad ki milyen buzinak lenni az tetszet így maradtál annak.

Második részlet: De ezt nem lehet kiiktatni az emberi természetből. Az ember versengő, ezért felrúgja a szabályokat, átlépi a határokat és kilép a komfortzónából. Lehetetlen a versenyt és a létbiztonságot egyszerre felkínálni. Vagy az egyiket választod, vagy a másikat. Vagy hazudsz, hogy magaddal csábíts egy nagy tömeget. Elhiteted őket, hogy veled együtt nyerhetnek - pedig csak te akarsz nyerni, és pontosan tudod, hogy mindenki más vesztes lesz. Ha nem ma, akkor holnap, jövőre, tíz év múlva, száz év múlva... De biztosan veszít, mert tartós biztonság csak versenyen kívül, versengés nélkül érhető el. Lehet, hogy még úgy sem. De a versengés egészen biztosan kilök a komfortzónából. És ennek sokszor még értelme is van, mert benne van a fejlődés kényszere is, ami sokszor még jó is, szemben pl egy Pató Pál-féle, biztonságérzetben maradó punnyadással, ahol végül pont a punnyadás lök ki a biztonságos komfortzónából. Viszont, megismétlem - a termelési versenyben teljesen biztosan benne van az árverseny, és az árversenyben benne van a munkaerő árának leszorítási kényszere. Ezt el lehet érni gépesítéssel is, a munkavállaló kiszorításával. Nyilván nem véletlenül kezdték el hajtogatni a "feltétel nélküli alapjövedelem" bevezetésének kényszerét, amivel nagyjából pont oda jutunk, mint az ókori rómaiak. Bármilyen Kánaánt kínáló ígéret ezzel kapcsolatban csak mézesmadzag, csali, háló, amit kitesznek, hogy az emberek ráharapva jól csapdába essenek, ahonnan már nincs visszaút. Egyébként különösebb választási esély sincs, mert a versengő természettel nem lehet mit kezdeni, az benne van az emberekben, és mindenképpen belesodródnak, nem is akarnak kimaradni. A szocialista punnyadást is önként mondták fel, szinte. Kvázi ellenállás nélkül lehetett keresztülvinni a rendszerváltást, senki sem akart a "langyos állóvízben" maradni. "Ezerkilencszázhetvennyolc van lubickolunk a langyos tóban, hej-hó (...) Ezerkilencszázhetvennyolc van s nem vagyunk nagy izgalomban, hej-hó Ezerkilencszázhetvennyolc van A közérzetünk, az kösz szép' jól van, hej-hó De tíz év múlva is élni fogunk Alig hiszem, hogy belehalunk S nem mindegy, hogy mit akarunk és mit teszünk, hát legyünk észnél kilencszázhetvennyolcban" (Bródy János) https://www.youtube.com/watch?v=QNilWnGlroU És mi történt, miután bejött a versenyhelyzet? Százezrek és milliók szoptak, nagyon rövid idő alatt. DE MÁR NEM VOLT VISSZAÚT.

Ezt már senki sem fogja elolvasni, de bemásolom egy másik kommentemet, mert nekem tetszik (két részletben): Első részlet: Kicsit hosszú lesz, de nekem ez a véleményem róla: Minden gazdasági verseny alapvetően árverseny. Ez így van, mióta világ a világ. Az nyeri meg a versenyt, aki olcsóbban termel. A közbeszerzést az nyeri, aki az olcsóbb ajánlatot adja. Az áruházak állandóan tele vannak akcióval, mert ez a legfontosabb vevőcsalogató trükk. Mindenki akkor érzi, hogy jó vásárt csinált, ha elégedett azzal, hogy elég olcsón jutott hozzá a cucchoz. "Ár/érték arány megfelelő", ez a varázsszó. A termék olcsóbbításának legfontosabb feltétele mindig is a munkaerő árának leszorítása volt. Az volt olcsóbb, aki a munkaerő árát olcsóbban hozta ki. Az ókorban ezért a kistermelők (akár kisparasztok, akár kiskézművesek) egy idő után tönkrementek, amint megjelentek a rabszolgamunkával művelt gazdaságok, műhelyek. Márpedig azok általában minden ókori kultúrában megjelentek, mert a verseny logikájából pontosan ez következik. Egyik kultúra és birodalom a másik után bukott meg katonailag (nyilván mindből halálosan elege volt már a lakóinak), de a következő, felemelkedő kultúra ugyanúgy a rabszolgatartáson, a végletes kizsákmányoláson alapult. A rómaiak a tönkrement és lezüllesztett kistermelőknek segélyeket meg ingyen cirkuszokat biztosítottak, ezzel befogták a pofájukat, és valameddig (viszonylag sokáig) el lehetett húzni a dolgot, igen magas szintű gazdasági-kulturális-tudományos életet fenntartani vele, de végül itt is bekövetkezett az általános bizalomvesztés és a bukás. A középkor aztán sokáig egyáltalán nem volt versenyképes, bár a szórványos rabszolgatartás sohasem szűnt meg. De alapvetően visszazuhant a gazdaság az önellátás "sötétjébe". Aztán a kézművesek észrevették, hogy nagyon is működik a verseny, és ki akarják egymást szorítani a piacról, ezért védekezésül céheket hoztak létre, ahol kikötötték, hogy senki sem kínálhat alá a másiknak, össze kell tartaniuk. De újra és újra megjelentek a kontárok, egyet elűztek, lett helyettük tíz, megnyerték az árversenyt és behozták a szabad versenyen alapuló kapitalizmust, vagyis a termelőmunka kizsákmányolását (a Napfivér, Holdnővérben a korai itáliai kapitalizmus nyomorúságát szépen meg lehet figyelni). A gyarmatokon nyíltan vissza is tért a rabszolgamunka, de Európában új nagy fordulat állt be a gépek megjelenésével, amikkel szuperül le lehetett szorítani az árakat, és a termelőmunkát tovább zsigerelni. A munkások hiába tiltakoztak, nem tudták feltartóztatni a gépesítést. Viszont, a létrejövő gyárakba özönlő, nyomorultul kizsákmányolt munkásosztály kihasználta a tömegerejét és munkajogi harcba kezdett. A küzdelem hosszú időn keresztül, permanensen folyt, a munkafeltételek és az életminőség folyamatosan javult, sőt a munkajogi küzdelmekkel együtt a társadalmi felháborodás elmosta a gyarmati rabszolgatartást, sőt a gyarmatokat is. Erre fel a kapitalisták elkezdték kiszervezni a termelést a "harmadik világ" országaiba, a Távol-Keletre és máshová, ahol nem kellett törődni a munkajogokkal és továbbra is fenn lehetett tartani a termelés olcsóságát és ezzel tartani a tempót, és vele fenntartani a versengést. Itt tartunk most, és amikor a politikusok arról beszélnek, hogy vissza kell hozni a termelést Európába, Amerikába, ezzel újra "naggyá téve" és "versenyképessé téve" azt, akkor azzal semmi mást nem mondanak, mint azt, hogy a munkavállalókat a lehető leginkább ki fogják zsigerelni. A francia bányász és az angol munkások milliói azért voltak olyan nyomorúságosak pár évtizede még, mert akkor még folyt "versenyképes termelés" ezekben az országokban, és a gyárak zömét még nem szervezték ki Ázsiába. Onedin azért volt versenyképes, mert rohadt szemét volt. Mindig túlterhelte a hajóit, mindig megszegte az előírásokat, mindig átvágta azt, akit lehetett. Jockey Ewing hasonlóan, a sikerességét a kíméletlen törtetésének köszönhette. A lehető legszemetebb a leginkább versenyképes, aki bármit megtesz azért, hogy nyerjen, és semmi sem szent ezért a célért, abszolút gátlástalan. Bármilyen gátlás csak arra jó, hogy a versenytárs a vállalkozó alá vágjon. Persze nagy dilemma marad ilyen körülmények között, hogy ki veszi meg a termékeket, ha a munkaerő ki van zsákmányolva. A leginkább fizetőképesnek nagyon sok esetben pont azok bizonyultak, akik maguk nem részei a versengő termelésnek, hanem olyan pozícióban vannak, amik különösebben nincsenek kitéve a versenynek - ilyenek voltak pl száz évvel ezelőtt a "nyugdíjas állások"-ban levő állami alkalmazottak, vasutasok, bürokraták, tanárok. Nyilván Kínában is ugyanez van, most - óriási tömeg igyekszik kimenekülni a termelésből. Komolyabb létbiztonság olyan pozícióban érhető el, ami nincs kitéve a versenynek, mert nem része a termelésnek. Mindenhol a világon ugyanezt látod. Ha nem egy pillanat alatt zajlik le, és egy adott időpillanatban úgy tűnik, hogy a közvetlen termelő nagyon jól él, az sajnos csak ideiglenes kegyelmi állapot, amíg el nem éri, és le nem zülleszti a versenykényszer. Tartós biztonságot versenykényszer esetén lehetetlen fenntartani. Minden versengő helyzetben kockázatot kell vállalni, "ki kell lépni a komfortzónából", és azon kívül létezni. Ez bármilyen verseny esetén igaz. Nézd meg a sportot, hová fajult pár évtized alatt. Keleti Ágnes még 36 éves korában lett olimpiai bajnok, és nyilván olyan gyakorlatokkal, amik ma legfeljebb amatőr főiskolai bajnokságon versenyképesek, de már egy országos bajnokságon sem, olimpián meg hajjaj. Ott ma tizenévesek nyernek, huszonévesen teljesen kiégnek, 36 éves korukra a nevüket is elfelejtik. És egészen hajmeresztő produkciókkal állnak elő, mert a verseny kikényszeríti. És nem fognak 100 évig élni, sokkal hamarabb elhullanak a beléjük tömött mindenféle vegyszerek miatt. Nem létezik fair play, pontosabban a fair play a bukás kulcsa. Vagy nézd meg a családokat: a muszlim nők "versenyképesek", mert elnyomás alatt hajlandóak akármennyi purdét szülni, totál igénytelenül élni, mindenben alárendelődni - eközben az elnyomástól mentesített európai nők abszolút nem versenyképesek, mert nem szülnek, nem rendelődnek alá és óriási igényeik vannak. Aki biztonságra törekszik, az kiszáll a versenyből. Aki versenyez, annak le kell mondania a biztonságról és a komfortzónáról. És van, amikor ennek még mindenki értelmét is látja, pl a poroszos oktatással meggyötört, túlterhelt kelet-európai diákok jóval versenyképesebbek, mint a nyugatias, "tapsoljuk meg a kis matematikusunkat, mert tudja a hatos szorzótáblát"-szerű, nem versengő és lebutított oktatásban résztvevő gyerekek. Legyen az csak egy fiúkórus, ami az élre tör - meg fog jelenni benne a megalázás, szívatás, agresszió, elnyomás. De a produkción ez persze nem látszik, ahogyan a pénznek sincs szaga. Szóval, ha abból indulsz ki, hogy bezzeg Keleti Ágnes 100 évesen milyen fitt és milyen remek a versenysport, akkor csak egy ideiglenesen fennálló kegyelmi állapotból indulsz ki, ami kényszerűen elfajul. Vagy ha Michael Moore visszaemlékszik arra, hogy az ő gyerekkorában az amerikai munkásság (pl a saját apja) még megvalósította az amerikai álmot, és milyen jól éltek - akkor csak egy ideiglenesen fennálló kegyelmi állapotról mesél, ami kényszerűen elfajult. Hosszú távon minden verseny elfajul. Nézd meg az emberi történelem elejét: "olyanok lesztek, mint az Isten" - ez maga a versenyhelyzet megteremtése, a verseny felkínálása, és az ember nem dobta vissza azzal, hogy "mi nem akarunk olyanok lenni, mint az Isten, nekünk nagyon jól megfelel az alárendelt pozíció, és beérjük a korlátainkkal". Az ember beszállt a versenybe, ami egyet jelentett a korlátok és szabályok semmibevételével, és rövid úton komfortzónán kívül találta magát. A következő nemzedékben Ábel áldozatát elfogadta Isten, Káin áldozatát nem - emiatt Káin bedühödött és megölte az öccsét, mert nyerni akart. És futásra kényszerült, rövid idő alatt komfortzónán kívül találta magát.