Tényleg vége

„Mindenkinek máskor esik le a tantusz, hogy tényleg vége. Nekem akkor jött el a Pillanat, napokkal-hetekkel azután, hogy a Geci-Balfasz Koalíció a totális szűklátókörűséget a fokozhatatlan bénázással ötvözve megsemmisítette a legjobb dolgot, ami 2000 óta Magyarországon létrejött, amikor ma délelőtt megláttam ezt a fotót. Amin az látható, amint Szupercella Tamás éppen leszedi az emléktáblámat az indexes asztaláról. Ezt a táblát akkor kaptam ajándékba a szerkesztőségtől, amikor életem legjobb 12 éve után eljöttem az Indexből. Máig nem értem, hogy tudtam kibírni zokogós összemlás nélkül, amikor az utolsó napomon megláttam az asztalom sarkán, de utóbb kiderült, hogy jól tettem, hogy faarcszerűséget vágtam, mert pár napja kiderült, senki nem sír jobban Szalma Baksi Ferencnél , aki ezzel most méltán lett világhírű, amihez ezúton is gratulálok.

Most én kértem meg a Tomit, aki utánam megkapta az asztalomat, hogy szedje le a táblát, nehogy Ezeknek a kezébe kerüljön. Minden morbid vicc és túlzás nélkül olyan volt nekem ez a pár hét, mintha egy családtagom halt volna meg. Eddig annyira nem tudtam felfogni az Index halálát, hogy még hallottam a szuszogását a szomszéd szobából, meg a csoszogását a padlón. Most egyszerre rájöttem, hogy meghalt és nem lesz többé.

A gyászmunkát – nekem legakábbis – nem nehezíti, hanem megkönnyíti, hogy a Lelkiismeret Nélküli Szerencsétlenek, maradva a halottas hasonlatnál, most épp megpróbálnak rátenni egy lapáttal és trióban próbálják megerőszakolni a ravatalra fektetett családtagomat, azzal, hogy a színfalak mögött fűt-fát próbálnak csábítani, hogy ezek után »Indexet« csináljon nekik és a gazdáiknak. Ez már tényleg annyira gusztustalan, hogy képes kimozdítani az embert az apátiából. Azt kívánom nekik, hogy életük végéig érezzzék úgy magukat, mint én 8 másodpercig, amikor anyukám rálényszerített arra, hogy húzzam fel a szúrós gyapjúpulóvert.”