Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta

2020. augusztus 11. 08:28

Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam.

2020. augusztus 11. 08:28
Blikk

„Borkai nem tagadta, hogy a fiatal lányokkal való közösülést bemutató felvételek után mélyponton volt, sokáig ki sem mozdult a házából, mostanában is csak a barátaival találkozik néha.

– Azt hiszem, a sportolói múltam miatt tudtam ezt túlélni, de nem hiányzik már a közélet, teszem a dolgom, az élet megy tovább – summázta.

Arra a kérdésre, tisztára lehet-e még mosni egy ilyen történet után a Borkai nevet, úgy felelt:

– Nincs ilyen célom. Az olimpiai bajnoksággal nagyon sok mindent letettem az asztalra. Ez már az enyém, senki nem fogja tudni elvenni. Nem foglalkozom mással, csak magammal és a családommal.

A magánéletére kitérve Borkai arról is beszélt, hogy megviselték a házasságát a történtek.

– A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben, de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk – mondta.

Bár a magánéletét sikerült talpra állítani, a botrány miatti nyomozás még okozhat kellemetlen perceket Borkainak. Vizsgálódnak a horvát rendőrök is, bár mint az expolgármester mondta, ennek eredményétől egyáltalán nem tart.

– Volt egy megbicsaklásom, amire nem vagyok büszke, de fel lett építve egy koncepció, amire mondhatnám azt is, hogy minden szava csúsztatás és dezinformációból származik. Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam – szögezte le határozottan.

Borkai szerint a balliberális média »habosította fel« a történetet. Állítja, a családja még nem olyan régen is kapott fenyegető, mocskolódó üzeneteket, akadt olyan, aki a jachtos lányok fotóját küldözgette.

– Ennél mocskosabb dolgot a világ nem látott, mint ahogy a családomat támadták – jegyezte meg.

Bár Borkai a legtöbb témától nem zárkózott el, a közéleti kérdésekre nem felelt. Mint mondta, »nincsenek már gondolataim a politikában«, de hozzátette, polgármestersége alatt sokat fejlődött Győr városa. Utódjáról, Dézsi Csaba Andrásról annyi mondott, hogy »se jóban, se rosszban« nincs vele, de már a helyi politika alakulását sem követi.

– Nem a közéletben töltöttem életem nagy részét. 55 éves leszek, a politika csak egy rövid időszak volt az életemben ahhoz képest, hogy dolgoztam Németországban is, voltam iskolaigazgató és profi sportoló is. Sok területen megmérettettem magam, nem furcsa ez a másik élet. Egyik ágról abszolút falusi gyermeknek számítok, a fizikai munka soha nem volt büdös nekem. Az olimpiai bajnoki címet sem adták ingyen – magyarázta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 342 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2020. augusztus 11. 22:41
NA jól van néhány kurva megdugva. Néhány 10 milliárd ellopva, de túl vagyunk rajta. Egy alelnöki poszt még beleférhet a KDMP ben, vagy hogy hívják a volt komcsi jézusosokat.
mustarharmas
2020. augusztus 11. 21:53
Oszt az Audi telek árát már elköltötted, vagy még van belőle?
alkar71
2020. augusztus 11. 21:31
Nem emlékszem, hogy a lányait és a feleségét a hajós videó miatt bárki is támadta volna, ahogy a cikkben állítja.
alkar71
2020. augusztus 11. 21:28
Hát, nem lehetett olcsó... Csajok, a hajó, a pia, az utazás, a videós, és mindezt Rákosfalvynak is... Sokba kerülhetett. Lehet a Balatonon ez is olcsóbb lett volna...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!