Pártos közszolga

2020. augusztus 28. 14:53

Pálffy Ilona bizonyosan igyekezett is megfelelni a pártatlan közszolga szerepének, de épp a választásokon történt botrányok okán ez a törekvése hiteltelen maradt.

2020. augusztus 28. 14:53
Simon Zoltán
Simon Zoltán
Népszava

„A választás óta folyamatosan a lemondásán gondolkozik – mondta Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke néhány nappal a 2018-as parlamenti voksolás után: »úgy gondolom, hogy most ezt végigcsinálom, aztán utána majd eldöntöm, hogy megyek vagy nem megyek«. Az NVI honlapjának összeomlása, az átjelentkezett szavazók éjszakába nyúló sorban állása, s emiatt a választás estéjén az eredmények visszatartása okán sokan úgy vélték: Pálffynak mennie kellene. És akkor az olyan „technikai” furcsaságokat még nem is említettük, mint hogy számos választó kapott rossz szavazólapot a választási bizottságoktól; hogy egyes szavazókörökben kimagaslóan sok volt az érvénytelen listás szavazat, miközben az egyéni jelöltekre érvényes voksok érkeztek. Nem csoda, hogy Pálffy is úgy érezte, meg kell fontolnia a lemondást. 

Nos, azóta volt egy európai parlamenti, meg egy önkormányzati választás is, mindkettőt az ő vezetésével rendezte az NVI, s csak most, alig két évvel a következő országgyűlési választás előtt döntött: nem tölti ki kilencéves mandátumát, inkább nyugdíjba megy. Dicséretes, hogy utolsó gesztusával érdemi javaslatokat tett a választási törvények módosítására – ezt amúgy korábban is többször szorgalmazta. 

De hát épp ez lett volna a dolga. Az NVI ugyanis, szemben jogelődjével, az Országos Választási Irodával, a végrehajtó hatalomtól független, autonóm államigazgatási szerv, feladatkörében nem utasítható. Az NVI számára feladatot csak törvény írhat elő, költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez. Az NVI elnökét a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki kilenc évre, tehát nem egy választott tisztségről van szó, hanem egy igazi közszolgálati feladatról.

Pálffy Ilona bizonyosan igyekezett is megfelelni a pártatlan közszolga szerepének, de épp a választásokon történt – és következmények nélkül maradt – botrányok okán ez a törekvése hiteltelen maradt. Hiszen az NVI feladatai között szerepel pl. a központi névjegyzék vezetése, a szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatása, az informatikai rendszer kialakítása és biztonságos működtetése, a választás központi logisztikai feladatainak ellátása, a választások hivatalos honlapjának működtetése. Csupa olyasmi, aminek a végrehajtása legalábbis nem ment döccenők nélkül az elmúlt két parlamenti választáson.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matyi lúdas
2020. augusztus 29. 18:26
https://i.imgur.com/rskyBXT.jpg
puszika
2020. augusztus 29. 12:17
Akkor Simon elvtárs te az alaszkai választás történetét tanulmányoztad olyan behatóan!! Az felelt meg a szellemednek!!
pot_ember
2020. augusztus 29. 07:26
Ezek a mocskot most a választások tisztaságát támadják. Azt akarják elérni, hogy a 2022 választások után olyan állapotok legyenek, mint Ukrajnában hajdan a Majdanon, vagy most Minszkben. Ha nem megy önerőből, majd a világ liberálisai kiharcolja nekik a hatalmat.
cutcopy
2020. augusztus 28. 23:33
Na most már felvásárolom a népszavát..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!