Mátraalján, falu szélén…

„Ezt legalább annyian tudnák folytatni, mint a Talpra magyart. Ki ne ismerné Fazekas Anna verses meséjét, az Öreg néne őzikéjét? Valahol megvan nálunk a nagyalakú, keményfedeles könyv is, Róna Emmy idilli rajzaival. Rajtuk minden szereplő csupa báj, egy se ronda vagy gonosz.

Úgy látszik, Mátraalja már csak ilyen. Itt könnyen felbuzog a szívjóságnak árja, és ki-ki öreg néneként kezd viselkedni: »melegszívű, dolgos derék,/ mese őrzi aranyszívét«. Jelenleg épp az állam aranyszívét őrzi a mese. Hogy mennyire dolgos és derék, abba most ne menjünk bele, a lényeg, hogy a Mátrai Erőmű megvásárlásával megsegítette szegény kis Mészáros Lőrincet. Mit is tehetett volna, ha egyszer ott látta szomorkodni az út szélén? Ahol tudvalevőleg senkit nem hagynak. Öreg néne sem hagyta ott a sebesült őzikét. Öreg néne őzikéje, magyar állam Lőrinckéje. Mindketten jól jártak.

A dolog úgy kezdődött, hogy az őzike, »sete-suta,/ rátévedt az országútra«. Illetve Lőrincke, aki egyáltalán nem sete-suta, sőt, a híresztelésekkel szemben valószínűleg gyors eszű, ravasz ember, mégiscsak veszélyes útszakaszra tévedt. Nem csoda, hogy nem figyelt. Tele volt a feje a sok beruházással: idegenforgalom, építőipar, agrárium, sport, média, ásványvíz, most meg még a Belgrád-Budapest vasútvonalat is neki kell megépítenie. Sok ez egy embernek. Pláne, ha őzike. Még jó, hogy a vasutat együtt építheti két kínai céggel. Jól meglesznek, így volt a társakkal az őzgidácska is öreg nénénél: »Cili cica, Bodri kutya,/ mellé búvik a zugolyba,/ tanultak ők emberséget,/ nem bántják a kis vendéget«. Majd bolondok lesznek, amíg jól tartják, etetik mindegyiket. Öreg nénéék. Illetve magyar államék.”