Keresztény álláspontot minősített gyűlöletkeltőnek a Facebook

2020. augusztus 27. 12:24

Mondjuk ki a nyilvánvalót: ez keresztényüldözés.

2020. augusztus 27. 12:24
Vasarnap.hu

„Karácsony Gergely főpolgármester kitűzte a budapesti városháza homlokzatára a Pride zászlaját. A Párbeszéd társelnöke azonban itt nem állt meg, és – talán érezve a tömeges felháborodást – magyarázkodásba kezdett. Ennek során találta leírni egy Facebook-bejegyzésben, hogy a Pride nem vallásellenes, a szivárványos zászló pedig nem üzen mást, mint ami a katolikus egyház hivatalos álláspontja. Vagyis, hogy senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés a szexuális orientációja miatt, mert mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Karácsony hozzátette azt is, hogy Isten szereti a meleg embereket – és az egyháznak is szeretnie kell őket.

Bármely halandó embertől, de egy liberális politikustól aztán kifejezetten furcsa, hogy megmondja, mit kell tennie az egyháznak; ez fel is tűnt Szász Péternek, a Depositum nevű katolikus hitvédelmi Facebook-oldal főszerkesztőjének. Reagálásként közzétett Facebook-videójában először a szodómia szimbólumává süllyesztett szivárványos rongyként hivatkozik a Pride zászlajára. Majd azzal folytatja, hogy a homoszexuális érintkezést mind az Ó-, mind az Újszövetség égbekiáltó bűnként értékeli. A gondolatmenetet így folytatja: Isten mindenkit szeretetből hozott létre, de senkit sem üdvözít akarata ellenére. Aki pedig szembeszáll Vele, az végső soron maga okozza kárhozatát.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Úgy lenne okos, ha most ide belinkelném a 6 perces videót, hogy mindenki megnézhesse, az azonban már nem elérhető. Hogy miért? Erre Szász Péter adta meg a választ a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol elmondta, a Facebook gyűlöletbeszédre hivatkozva tiltotta le azt a videóját. Az a videó minősül tehát gyűlöletbeszédnek, amelyben egy történész, egy katolikus hitvédő az egyház hivatalos álláspontját ismerteti. Mondjuk ki a nyilvánvalót: ez keresztényüldözés. Nem a szó fizikai értelmében, de szellemi és erkölcsi értelemben mindenképpen. Szász Péter egyébként az interjúban arról is beszélt, hogy Karácsony és a hozzá hasonló politikusok akkor hivatkoznak az egyházra, amikor az egyház tanításaival ellentétes gondolatot próbálnak legitimálni.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tothpal
2020. augusztus 29. 06:18
Mondjuk ki: a Facebook a keresztény kultúra nemzetközi ELLENSÉGE....
Válasz erre
1
0
BőröndÖdön
2020. augusztus 28. 19:17
Ki ez a f@szkalap?
Válasz erre
1
1
Élő Éva
2020. augusztus 28. 15:56
Az USA lakosságának 24 %-a pornófüggő! Nagyon könnyú leellenőrizni az adatot. Ottani szabály: Aki napi 1/2 órát fenn van ezeken az oldalakon, az függő. Ez a függőség a legnehezebben gyógyítható, az össze, függőség /evouciós megszaladási jelenség/ között. Mert ingyen van, és kéznél van. Ezen abuzusok csak teljes absztinenciával gyógyíthatók. Az illetők teljesen képtelenné vállnak offline intim kapcsolatok létesítésére. Más szempont is figyelemre méltő: A történelem során több olyan korszak is volt Kínában, Kóreában, és talán Bizáncban is, amikor kasztráltak által alakítótt zártkörő társaság gyakorolta a totális hatalmat.
Válasz erre
0
0
Vakfolt
2020. augusztus 28. 08:41
A buzik örüljenek, hogy már nem kell börtönbe menniük a dologért, de lassan már ott tartunk, hogy kötelező lesz. Arról nem is beszélve, hogy az emberek 1-2%-a buzi, most ezért a pár emberért kell mindenkinek felkúrni az agyát? Hány szülő gondolja azt, hogy bárcsak buzi lenne a fiam? Na ugye.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!