Gazdálkodjunk okosan – a hulladékkal is!

Az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár írása

A hazai gazdaságunk az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult, ahogyan az életvitelünk is megváltozott: más típusú hulladék keletkezik most, mint például a 80-as években. A nagy hulladéktermelő ágazatok (például bányászat, kohászat) fokozatos visszaszorulásával nőtt a kisebb alapanyag-igényű ágazatok aránya is, így a kezdetben az arányaiban döntően ipari hulladékok mellé felsorakoztak más és új típusú hulladékok, gondoljunk csak a műanyagipar robbanásszerű fejlődésére, vagy az ipar a hulladékszegény technológiaváltásának az eredményeire, amelynek köszönhetően a növekvő termelékenységhez nem párosult növekvő hulladék kibocsátás.

A hulladék teljes mennyisége hazánkban az 1980-as évektől fokozatosan csökkenő tendenciát mutat, 1990-ben még 106 millió tonna volt, 1995-ben 90 millió tonnára, 2000-ben 69 millió tonnára, 2012-ben pedig 18 millió tonnára csökkent és azóta e körüli az értéke.

Az unió egészét nézve évente közel 2,5 milliárd tonna hulladék keletkezik. Az uniós tagállamokban keletkezett hulladék mennyisége 2008-ban közel 100 millió tonnával csökkent, azonban 2016-ra ismét elérte a 2004. évi érték szintjét. Nálunk a lakossági egy főre jutó települési hulladék mennyisége jelentősen elmarad az EU átlagától. Míg az uniós átlag 2018-ban  492 kg/fő volt, hazánkban ennek mindössze 78%-a.

A 766 kg-os dániai mennyiséggel Dániában keletkezett a legtöbb kommunális hulladék az EU-tagállamok között 2018-ban, de személyenként több mint 600 kg települési hulladék keletkezett Máltán, Cipruson, Németországban és Luxemburgban.

Az Eurostat szerint a skála másik végén Románia áll 272 kg/fővel, de kevesebb mint 400 kg az egy főre vetített hulladék kibocsátás Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon is.

A hulladék mértékének mérséklése

Az első és legfontosabb, hogy felismerjük a hulladékban rejlő gazdasági potenciált. Ha a hulladékot értékként kezeljük, máris egy lépést tettünk a körforgásos gazdasági modell felé: az értékeinket nem dobjuk ki és ez gazdasági értelemben is így van. Az értékalapú gazdasági rendszerben ugyanis a termékeket, csomagolóanyagokat nem csak legyártjuk, felhasználjuk, majd kidobjuk, hanem gazdasági értelemben kihasználjuk, hogy a ma termékei egyben a jövő alapanyagai lehessenek. Azért körforgásos, mert a mai – jellemzően lineáris – rendszerrel szemben, amikor a termékeket kidobjuk, a körforgásos gazdaságban a termékek a szemetes helyett – azonos, vagy feldolgozott formában – visszakerülnek a gyártásba.

Másodsorban ehhez az is kell, hogy tudjuk miként lehet hasznosítani a feleslegessé vált dolgainkat. Az újrahasznosított hulladék mennyisége folyamatosan emelkedik az Unió államaiban: 2018-ban a hulladék saját anyagában történő hasznosítása fejenként elérte a 150 kg-ot, míg személyenként 84 kg komposztálódott az uniós adatok szerint.

A hulladékkezelés módja azonban régiónként eltér. A hulladéklerakás gyakorlata mára már szinte teljesen eltűnt az olyan országokban, mint Belgium, Hollandia, Svédország, Dánia, Finnország, Németország és Ausztria. Itt az újrahasznosítás mellett hulladékégetést alkalmaznak. Emellett Németország és Ausztria vezetők az újrahasznosításban.

Ezzel szemben a kelet- és dél-európai országokban még mindig jelentős a hulladéklerakás. Máltán, Cipruson, Görögországban és Romániában a keletkezett kommunális hulladék több mint 80%-a kerül a hulladéklerakókba.

Az anyagában hasznosított hulladék aránya hazánkban 2006 óta folyamatosan nő, 2014-ben meghaladta az uniós átlagot, 2016-ban pedig a KSH adatai szerint 58% volt. Lerakásra az összes magyarországi hulladék 27,69%-a került.

Az Unió egyébként elő is írja a tagállamoknak, hogy a települési hulladék lerakását 2035-ig maximum 10 %-ra szorítsák vissza. A települési hulladék újrahasználatra való előkészítésére és az újrafeldolgozásra vonatkozóan pedig 2025-ig 55 %-os, 2030-ig 60 %-os és 2035-ig 65 %-os arányt kell elérni.

Valójában tehát a feladatunk az, hogy eltérítsük a hulladékot a lerakóktól és újra hasznosítsuk, újra felhasználjuk. Ehhez számos eszközt biztosítanak az uniós és a hazai jogszabályaink is.

Az újrahasznosítást segítenék a visszagyűjtési rendszerek

A megfelelő hulladék haszonanyag a hulladék gazdálkodás egyik alapja. Ehhez valóban az szükséges, hogy a haszonanyagok minél tisztábban, a többi hulladékfajtától elkülönülten kerüljenek összegyűjtésre. Ehhez egyes kereskedelmi áruházláncok gyakorlata valóban kitűnő kiinduló pont lehet, de nem ismeretlen a visszagyűjtés metodikája a hazai hulladékgazdálkodás számára sem, hiszen most is van egy jogszabályunk, amely a betétdíj alkalmazásának szabályairól szól. Az irányadó kormányrendelet szerint a gyártó termékét, valamint termékének csomagolását betétdíjas termékké minősítheti. Vagyis jelenleg ez lehetőség a termékek gyártójának.  Aki ilyen terméket gyárt köteles a betétdíjas termék megjelölést a terméken vagy annak címkéjén feltüntetni, a betétdíjas terméket a forgalmazótól visszaváltani és számára a betétdíjat megfizetni. A termék forgalmazója a betétdíjas termék fogyasztótól való visszaváltását a termék forgalmazásának feltételeivel azonos módon, folyamatosan, és fő szabály szerint teljes nyitvatartási időben köteles biztosítani a betétdíjas termék forgalmazásának helyén, vegy egy erre kijelölt helyen. A legalább 200 m2 alapterületű üzlettel rendelkező forgalmazó viszont mindig a forgalmazás helyén köteles a betétdíjas termék visszaváltását biztosítani.

A jelenlegi szabályok szerint a termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni ilyenkor, vagyis, ha az újrahasználható csomagolószer a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti betétdíjas rendszerben kerül felhasználásra.

Ez a szabályrendszer ugyanakkor felülvizsgálatra szorul, hiszen az uniós irányelvek szigorú előírásokat fogalmaznak meg számunkra is: a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv a műanyag csomagolási hulladék tekintetében 22,5 %-os, üveg és fém csomagolási hulladékra 60%-os újrafeldolgozási arány teljesítését írja elő a tagállamok számára jelenleg, amely kötelezettségek 2025-re és 2030-ra szigorodnak.

Emellett az egyszer használatos műanyagok kapcsán már többször emlegetett SUP irányelv azt is előírja, hogy a tagországoknak biztosítania kell 2025-re az országos szinten forgalomba hozott műanyag italpalackok 77%-ának, 2029-re a 90%-ának elkülönítetten történő gyűjtését az újrafeldolgozás érdekében. Ezen túlmenően biztosítani kell, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő italtároló PET-palackok 2025-től a 25%-ban, 2030-tól 30%-ban másodnyersanyagból készüljenek.

E célok elérésének eszközeként a SUP irányelv visszaváltási díj (betétdíj) bevezetését vagy a gyártói felelősségi rendszerben önálló gyűjtési célérték meghatározását javasolja.

Jelentős eredményeket lehetne a jövőben elérni az érintett PET, alumínium és üveg csomagolási termékek tekintetében, ha bevezetésre kerülne a részben automaták, részben kézi visszaváltás rendszere, ahol a vásárló visszakapja a visszaváltott termék árát.

Mindezt úgy célszerű kialakítani, hogy az így keletkezett, visszaváltott nyersanyag a teljes hulladékágazat racionalizálását támogatni tudja, azaz nem elegendő egy-egy szegmens, jelen esetben a visszaváltási rendszer vizsgálata, a teljes ágazat komplex kihívásaira kell választ adnunk.