Bíztam benne, hogy ez helyi ügy tud maradni. Noha volt olyan, a DK-hoz tartozó propagandaoldal, amely folyamatosan ütötte a Momentumot, bíztam benne, hogy a pártok vezetői bölcsek maradnak, és akár a helyi embereikkel szembemenve az együttműködés pártján maradnak. Sajnos azonban magasabb szinten is hatalmasat rúgtak a kormányváltáshoz szükséges bizalomba. Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője egy manipulált hangfelvételt töltött fel a párt oldalára. Mit jelent ez? Nem elég, hogy a helyi DK-sok megosztottak kifelé egy bizalmas beszélgetést, Rónai Sándor úgy döntött, nem leteremti párttársait, amiért ilyen undorító módon sértették meg a szövetségesek közötti bizalmat, (vagy épp amiért a fidesszel játszanak össze), hanem jóváhagyja, hogy megvágják a felvételt, hogy eltitkolják a valóságot, és meg is osztja a DK központi oldalán.
Ennek pedig komoly következményei vannak, amibe Rónai úr talán nem gondolt bele. Komoly következményei, hiszen – biztos vagyok benne, hogy igaztalanul, de – a DK-ra vetíti azt a képet, amit a gödi alpolgármesterük képvisel. Azt a jellemtelen magatartást, amelybe belefér az, hogy sértődöttségből együttműködjenek a fidesszel. Az, hogy bizalmas beszélgetéseket osszanak meg külső felekkel. Azt a jellemtelen magatartást, amelybe belefér, hogy egy ilyen felvételt megvágjanak, így lejáratva egy tisztességes szövetségest. Nem, én nem hiszem, hogy a DK ilyen párt lenne. Legfeljebb a gödi szervezetük és úgy tűnik, Rónai Sándor, aki sajnos magára húzta ezt az ügyet.
Bízom Gyurcsány Ferenc politikai bölcsességében. Sőt biztos vagyok benne, hogy érti, a kormányváltás sokkal fontosabb annál, minthogy hagyjuk, hogy egy helyi banda ekkora éket verjen a pártok közé. Azt gondolom, ő is tudja, nem lehetnek olyanok a sorainkban, akik ilyen szinten sértik meg a szövetségesek bizalmát, és így az összefogást.”