„A 444 összeállítása szerint Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke az Index szerkesztőségének egy lakógyűlésnek is beillő, belső üzemi tanácsán azt mondta: »Bár tudom, hogy a tartalomba nincs beleszólásom, de ha egyet kérhetek: jobban másszatok rá a Városháza ügyeire, hogy legalább lássák, ne azért b***tassanak engem.«
Vagyis az Index tulajdonosait képviselő Bodolai arra kérte a saját szerkesztőségét, hogy legyenek már olyan kedvesek, és az ellenzéki vezetésű Budapest ügyeit is vizsgálgassák az objektivitás jegyében. Ezt a tiszteletteljes petíciót a 444 bennfentes beszámolója szerint az Index kollektívája megrökönyödéssel fogadta. Valamennyire érthető is, hogy fennakadtak a vezető kérésén, hiszen eddig senki sem mondta nekik, hogy nem muszáj napszámban a ballib nótát fújni, sőt, lehetnek kritikusak a sajátjaik felé is. Bodolai egyébként nem valamilyen Bernstein-Woodward-mélységű leleplezés igényét fogalmazta meg, pusztán csak azt kérte tőlük, hogy legalább bábozzák már el, hogy függetlenek és nem fekete öves Karácsony-hívők. A kéztördelős kérésből a szakma nagyágyúi nem a valódi tartalmat hallották ki, hanem csak és kizárólag a formáját látták, vagyis azt, hogy a cégvezető kér tőlük valamit. Ebben az esetben egyébként olyasmit, aminek köze sincs a sajtószabadság kérdéséhez.