Ezek az emberek már a hetvenes években is a nyugati felső-középosztály anyagi színvonalán voltak kénytelenek vegetálni.
„A kommunizmus bukása után »nagy művészek« tömegéről derült ki, hogy nem véletlenül lettek ők a nagy művészek. Ki nyíltan, ki titokban, ki nyíltan és titokban is mindent megtett a kommunizmus világméretű győzelme érdekében. A közös az volt bennük, hogy nem érezték szükségét annak, hogy bármilyen módon is megmagyarázzák, miként is volt ez. Ők mindig is, a helyi kommunista párt tagjaként, a diktatúra kegyeltjeként, sztárjaként a demokráciáért, a liberális jogállamért harcoltak, és aki ezt kétségbe meri vonni, az rohadt fasiszta.
A jelek szerint csodás műalkotások, regények, filmek, költemények, dalok születtek a tudatalattiba szorított lelkiismeret aknamunkájából. A karrier érdekében történő önfeladás talapzatán jellemóriások nőttek fel, akik mindig, örökké pontosan tudják majd, hogy mi a helyes. A jó kommunistákból azonnal jó liberálisok lettek, akikben fel sem merült, hogy magyarázkodjanak a múltjukról. Ők akkora művészek, hogy az ő karrierjüket bűn lett volna veszni hagyni olyan indokokkal, hogy nem értenek egyet a kommunistákkal és nem lépnek be a pártba vagy nem irkálnak jelentéseket a barátaikról az állambiztonságnak, pusztán erkölcsi okokból. A művészet fontosabb. Még ők hoztak áldozatot. Hiszen Székely Gábornak, aki egyébként kiváló rendező, olyan tömeggyilkosok közelébe kellett mennie a PestiSrácok.hu minap közölt cikke szerint, mint Brezsnyev és Kádár, ha hatékonyan akarta művészete érdekében megtéveszteni az MSZMP 11. kongresszusát.
És hogy becsapja őket, hiszen, mint elsőként megírtuk, ideológiailag elkötelezett színházról beszélt ugyan, de ő már akkor sem kommunista színházat akart csinálni, hanem liberálisat, mert ők már akkor tudták, hogy melyik az egy igazi tudományos világnézet. Mert ők már akkor tudták, hogy ők a legnagyobb művészek. Egy ilyen beszédhez annak is kellett lenni. És igazolta őket az élet, ők akik beléptek, jelentettek, alkalmazkodtak tényleg ők lettek a nagy művészek az esetek legnagyobb részében, és nem azok, akik nem. Milyen érdekes, hogy ezeknek az embereknek nem kellett hálózatot, ahogy munkát sem váltaniuk 1990 után, közmegegyezés volt róla, hogy ők pont annyira a társadalom hasznára lesznek továbbra is, mint addig. Ezek az emberek, már a hetvenes években is, miként azóta mindig is, a nyugati felső-középosztály anyagi színvonalán voltak kénytelenek vegetálni és őket nem roppantotta meg anyagilag a rendszerváltás, hiszen az alkotáshoz tele gyomor kell, mint az közismert.”
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Hogy nézett volna ki az 1990-es rendszerváltó parlament a mai helyzetet az akkori viszonyokra rávetítve?
A megújulás nem választható lehetőség a nemzeti oldalon, hanem szükségszerű.
Senki sem érti hogy ennek tulajdonképpen mi faszom értelme volt, hogy a fenébe tudott egy ilyen zavarodott kis pukkancs lenyúlni másfél évtizedet milliók életéből.
A jelentősebb státusszal bíró tagok már több területen felvették a kapcsolatot az új kormány illetékes minisztereivel, az egészségügy területén pedig az érdemi érdekegyeztetés el is indult.
Rövid posztban és videóban osztott meg új információkat a Mol tiszaújvárosi üzemében bekövetkezett robbanással kapcsolatban Kapitány István.
