Váltott eszmék

2020. július 10. 15:30

Már-már értetlenül szemléljük, miképpen akarja a baloldali és liberális sajtó és politika a pedofil botrányba keveredett egykori nagykövet vérét venni.

2020. július 10. 15:30
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„Itt van ez a Kaleta ügy a nyakunkon. És már-már értetlenül szemléljük, miképpen akarja a baloldali és liberális sajtó és politika a pedofil botrányba keveredett egykori nagykövet vérét venni. Ostorozzák a szerintük »túl enyhe« ítéletet, amelyet természetesen azonnal a kormány nyakába varrnak – ilyenkor mindjárt nem független a bíróság, csak akkor, ha nekik kedvező vagy tetsző ítéletet hoz, akkor viszont a »szabadság és a demokrácia utolsó bástyájává« nemesedik.

Számon kérik Kaleta ügyvédjét, Mester Csabát, hogy akkor tulajdonképpen miért és hogyan merészelte védeni ezt az embert – jelzem, azért ügyvédeket nem szokás számon kérni, mert bárkit is védenek, még a szerencsétlen kisfiút megkínzó majd élve elásó állatok védőinek sem toltak mikrofont az orruk alá, hogy akkor ezt hogyan is képzelték. Sehogy sem képzelték. Ez volt a dolguk. A legmesszebbre pedig szokás szerint Szabó Tímea ment, ami nem meglepő, ugyanis ez a zűrös figura az önkontroll és józan ítélőképesség hiányában mindig a legmesszebbre megy – éppen ezért például sokkal rosszabb Kaleta Gábornál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jord
2020. július 13. 08:03
Zárják rövidre a dolgot Kaletát és Bayert kiherélni---mindenki jól jár
BőröndÖdön
2020. július 11. 09:47
Zsozsó is mosdatja ezt a pedofil disznót.
Vallasz Vilmos
2020. július 11. 08:41
Undorító ebbe is belekeverni a politikát. Mind két fél szégyene. Másfelől miért akar bárki is pedofil simogató hírében állni?
hunnia
2020. július 11. 08:38
Érdemes az eredeti írást elolvasni, amiben benne van példákkal, hogy eddig, baloldalasok a pedophilikat védték
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!