„Bő tíz éve lehetett. Állok a buszon egy nyugat-európai városban, és látom, épp készül felszállni egy fiatal nő babakocsival. Ókonzervatív közép-európai neveltetésemből adódóan az utasok közül egyedüliként ösztönösen odakapok, hogy felsegítsem – erre elborzadva látom, mi lapul a babakocsiban: a nőci pincsije. Töredelmesen bevallom, ekkor haladéktalanul elálltam minden segítő szándékomtól. Teljesen megzakkantak ezek a nyugati nők – ámuldoztam magamban, kétségkívül durván általánosítva –, beszedik a fogamzásgátlót, majd vásárolnak egy babakocsit, hogy kellően kipárnázva cipelhessék végig a városon a pincsijüket.
Akkor még nem tudtam, hogy ez messze a jobbik és ártalmatlanabbik kórkép. Hallom ugyanis, hogy az Olaszországban most lefoglalt Sea Watch 3 migránsbeszállító hajó legénységét (leányságát) most először túlnyomórészt nők alkották. Nők bütyköltek a gépházban, nők kormányozták a hajót, nők vezették a mentőcsónakokat, doktornők vizsgálták a kigyúrt Alikat – ez egy ilyen bámulatosan emancipált hajó volt, na. A vonatkozó videóból megtudjuk továbbá, hogy ezek a lelkes hajadonok egy külön helyiségben safe space-t is kialakítottak a hajóra felvett nők számára, hogy ott biztonságban maguk között lehessenek, védve »minden nyomástól és szexista magatartástól«.
Ezen a ponton megválaszolatlan marad ugyanakkor a kínzó kérdés: kinek a részéről fenyegethette a tenger közepén nyomás és szexista magatartás a menedékkérő nőket? Mivel a filantróp (és zömében női) személyzet részéről nyilván nem, rajtuk kívül viszont kizárólag migráns férfiak tartózkodtak a hajón, nagy biztonsággal levonható a következtetés: tőlük igyekeztek biztonságba helyezni a nőket az antirasszista-emberijogvédő amazonok. Azaz ismét teljesen nyilvánvalóvá válhatott: a francia és német kertvárosi villák plüssállatokkal bélelt rózsaszín gyerekszobáiban felnőtt huszon-harmincéves naivák olyan férfiakat szállítanak be Európába megfeszített erővel, akikkel szemben még a velük együtt (úgymond) menekülő nőknek is biztonságos, elkülönített térre van szükségük.”