Német uniós elnökség: jöhet a finálé?

„»Mi tartja össze az EU-t?« — kérdezi cikkében egy német közgazdász. »A bankóprés« — válaszolják kollégái, és azt számolgatják, hogy az exponenciális görbe mikor fordul át és kezd szabadesésbe. Módszerük a maja világvége-naptáraknál valamelyest pontosabb, és jól mutatja a német uniós elnökség előtt álló feladat nagyságát. A járvány első hulláma elmúlt, és vele kimúlt egy igazságosabb világ reménye is. Az amerikai birodalom ellenőrzése fölötti harcban elnökválasztási kampányban a Wall Street, Hollywood és a Szilícium-völgy milliárdosai most éppen a feketéket ámítják azzal, hogy bábjuk a demokrata jelölt majd elhozza az igazságos társadalmat.

Pedig a szegények problémáira a tartós megoldást a jobboldal kínálja, a járvány előtt Magyarországon és az USA-ban is szárnyalt a gazdaság, soha nem látott szintre csökkent a munkanélküliség, soha ennyi fekete, spanyolajkú, vagy cigány nem dolgozott, mint idén év elején. Erről kell most a figyelmet elterelni. Biden megválasztásával Berlinben és Brüsszelben fellélegeznének, azt remélve, hogy a dolgok visszatértek »rendes« kerékvágásukba, és Trump csak egy baleset volt. A német uniós elnökség pont azt a politikát szeretné Európában keresztül boxolni, amire a britek és az amerikaiak 2016-ban már nemet mondtak. Csak sajnos kevesen emlékeznek már erre, hiszen az aktuális válság fontosabb, mint a tapasztalat.

Meddig bírja?

Berlin a neoliberális doktrínát követve föderalizálná az EU-t, ami a többségi szavazásra való áttérést jelentené a migráció, adópolitika és a külügyek terén. Amit a németek most elkezdenek, a 2022-es első félévi francia elnökségnek kell majd befejezni. Akár egy új szerződéssel. A keserű pirulát most euró milliárdokkal akarják megédesíteni, a reménybeli kedvezményezettek gondolatban már többször is elköltötték a pénzt, a baloldali spanyol kormány például szavazatvásárlásra alapjövedelemre. A baj csak ott van, hogy az északiak a pénzt nem a dolce vita folytatására adnák, hanem Európa régóta esedékes modernizációjára. Nehéz az ipari múzeumból high tech parkot csinálni, pláne, ha az érintettek ennek szükségszerűségét nem érzik, vagy az átalakítást a bizonytalan jövőbe tolják.”