Az erősek, a bosszúállók, a kicsinyesek világa

„A jóakaratú, joviális regresszió áporodott, különösebben nem ártalmas, olykor ízléstelen világ – a magyar pedagógusok többsége éli ebben mindennapjait, nincs módjuk, motivációjuk, erejük fejlődni, továbblépni. A szervezett továbbképzések rossz minőségűek, ami pedig az önerőből való élethosszig tartó tanulást illeti: ha tudnak is angolul, luxus lenne a nyugati kollégák módszereiről olvasni az interneten, amikor arcpirító fizetés mellett kell gyereket nevelni, felkészülni a másnapi órákra, vezetni a háztartást. Horribile dictu pihenni, kikapcsolódni, nézni a plafont, amíg lejár a mosás, hátha másnap frissebben lesz a résmentesen tollbamondott alaptanterv szócsöve.

Ebbe a diáknak és pedagógusnak egyaránt fullasztó életbe hozott néhány kínos, vidám, zavarba ejtő, közvetlen, ügyetlen, bolondos pillanatot a makói tornatanár, aki a vasalódeszka segítségével tanított úszni. Veszélyes? Igen. Faragatlan? Igen. Mínuszos? Rendkívül. Van egy elkötelezett tanár, aki kétségtelenül nem a legjobb módját választotta, hogy feldobja a saját és a gyerekek napját és kis időre ne precízen azt csinálja, amit előírnak neki. És van egy rendszer, ami a szegény gyerekeket szegényebbé teszi, ami, járványon kívül is mindennapos testnevelést ír elő a megfelelő helyszín biztosítása nélkül.”