Államépítés a XXI. században – A magyar állam karaktere

Ami a szöveg egészét illeti, azon belül is a magyarság SPECIÁLIS jellemzőit - ezt egyáltalán nem tartom elfogadható felsorolásnak. Az ember világképét legalapvetőbben meghatározó tényező az, hogy mivel foglalkozik, mert a munkavégzése fogja őt egyfajta világképhez segíteni. Az alapján ismeri meg maga körül a világot, és a világ olyan, amilyennek ő azt munkavégzés közben megismeri. Ilyen alapon, nagyon ősi időktől kezdve megfigyelhető, hogy elválik, és egyre jobban eltér egymástól a földműves, agrár - és a kézműves-kereskedő-városi, netán értelmiségi-művész emberek világképe, ezt már többször is részleteztem kommentben, most nem ismétlem meg. Ami számít ebből, az az, hogy a Kárpát-medence természeti adottságai elképesztően kedveznek a földműves-pásztor társadalomnak, az ezzel való foglalkozásnak, és a magyar elit, vagy a magyarokat uraló más elitek nem is igen forszírozták a városias, polgári, ipari-kereskedő társadalmi fejlődést, a magyar gondolkodás tehát legalapvetőbben és legizmosabban megmaradt a paraszti gondolkodás keretei között, ehhez alkalmazkodott. Amit Orbán hablatyol a magyarok szabadságszeretetéről, az így megfogalmazva üres meghatározás, amin azt kell érteni, amit az elit érteni akar rajta. DE!!!! ha belegondolok abba, hogy mit jelent ez a munkavégzés szempontjából, akkor rögtön tartalommal telik meg az üres gumifogalom. A paraszt, miközben a földön egyedül dolgozik, nem csoportban, így nincs főnöke, aki irányítsa. Maga szabja meg a munkaidejét. Ezen felül, mivel ritkásan lakik, különösebben sok emberhez sem kell alkalmazkodnia, nemigen kell túl sok szocializációs szabályt elsajátítania. A városi központok, az urak szabályai is csak szűrten kerülnek el hozzá, azt tart be belőlük, amit nagyon muszáj, de amit lehet, azt elengedi a füle mellett. A periférián mindig kevésbé érvényesülnek a központi szabályok, ott mindig öntörvényűbbek az emberek, akik sokkal inkább maguknak szabnak törvényt és a maguk urai, mint a központokban - természetesen ennek az ára az, hogy a központokban jóval nagyobb jólét érhető el, mint a periférián, és ezt a kettősséget remekül leírja Petőfi: Farkasok dala-Kutyák dala c. verskettőse. Mivel Magyarország az európai fejlődésnek a perifériájára szorult, az ezer év alatt végig, és gyakorlatilag "elmaradott"-nak minősülő mezőgazdasági terület maradt az idők során szinte mindig, ezért a paraszti öntörvényűbb, szabadabb, szabadosabb életérzés is jobban jellemezte, mint a "civilizáltabban" viselkedő, de szorongóbb városi, polgári társadalmakat. Az ún, nyugat-keleti híd szerep sem sokat számít ebben a tekintetben, sokkal fontosabb ennél, hogy mi a nyugati világhoz képest parasztibb, a keleti, pusztai népekhez képest városibb, iparosultabb területnek minősülünk. Nem az a lényeg, hogy erre is meg arra is voltak kapcsolataink, hanem az, hogy az életmódunk a két fejlődési irány közé esik. Ez kitűnően megfigyelhető az alábbi idézetből is: "még a kalandozások korának magyarja sem zárta le határait, hogy azok mögül minél gyorsabban kitörhessen a gazdag nyugati vagy bizánci tájakra, melyekből élt és reájuk szinte éppúgy szüksége volt, mint saját szállásföldjeire." Ebből is látszik, hogy a jómód, gazdagság már ezer évvel ezelőtt is a városias, kézműves, iparos-kereskedő életmóddal volt elérhető, és ennek abban a korban még egyáltalán nem volt volt földrajzilag egyértelmű iránya, mert keletre is, nyugatra is városiasabb, iparosabb kultúrákba botolhattak a nomád pásztorkodáshoz szokott magyarok, akik - ellentétben az "elpuhult" - városiakkal, igencsak harciasak voltak és jogosnak tekintették elragadni a városiak fejlett termékeit. Ez a viselkedési logika idők során semmit sem változott, csak a fejlettebb-fejletlenebb, elpuhultabb-harciasabb népek cserélődtek, városi civilizáció utódai is válhatnak elmaradott perifériává (az egész Közel-Kelet) és fordítva, elmaradott perifériák is válhatnak fejlett ipari centrumokká. Olyan viszont még biztosan soha nem történt meg, hogy mezőgazdasági terület váljon a fejlődés központjává és diktálja az ütemet, mondja meg a frankót, szabja meg az irányt és legyen progresszív. A mezőgazdasági területek emberei konzervatívabb gondolkodásúak, nehezen változtatnak. Szépen látszik ez a "két Lengyelország" c. szövegből: https://mandiner.hu/cikk/20200715_a_ket_lengyelorszagrol Olaszország vagy az USA is erősen megoszlik ebben a tekintetben: nagyon eltér a sűrűn lakott (északi) és a földműves falusi-farmer-redneck-déli tájak beállítottsága. Vagy épp a történelemben szépen megfigyelhető a törésvonal a britek és az írek között: míg az előbbiek hajóztak, gyarmatosítottak, iparosodtak, élen jártak a tudományos felfedezésekben, az utóbbiak földet műveltek és erősen hajlottak a konzervativizmusra, még a reformációt is visszautasították. Ebből következik az is, hogy önmagában nem sokat mond egy társadalomról az sem, hogy mi a vallása, mert a vallási tartalmakat is erősen átszínezi a munkavégzéshez igazodó világkép. A falusi emberek, az agrárvidékek kereszténysége a földműves életmód értékrendjét hangsúlyozza, ami konzervatív: család, gyerek, földhöz való ragaszkodás, idegenektől elzárkózás, tanulástól elzárkózás, csodavárás, külcsín, pompa, felületesség, szertartások, közösségi élmények, alá-fölé rendelt struktúrák. A városi emberek kereszténysége a városi élet értékrendjéhez igazodik: szociális értékek, emberszeretet, jótékonyság, idegenekkel szembeni bizalom, egyéni hit, racionális tudás, külsőségekben puritanizmus, mellérendelt struktúrák, szabad mozgás, fejlődés, progresszió, liberalizmus, az egyén előnye a közösséggel szemben. Ezek az igazán fontos és meghatározó, nagyon plasztikusan megfigyelhető különbségek, amik az egész emberi történelmet végigkísérik és meghatározzák. Ezek mellett nagyon alapvető a férfi-nő, kolerikus-melankolikus-flegmatikus-szangvinikus csoportosítás, mert az emberi gondolkodást ezek a csoportosítások is ZSIGERILEG meghatározzák. Velünk születik a nemünk, velünk születik a személyiségünk, aminek a keretei közül nem léphetünk ki, és ezek is mindenképpen nagyon erősen meghatározzák azt, hogy miképpen látjuk a világot. Az anyanyelvi-nemzeti csoportosítás ezekhez képest egyáltalán nem egyértelműen fölérendelt. Nem határoz meg jobban engem az, hogy magyar vagyok, mint az, hogy nő vagy férfi, személyiségtípusomban milyen, vagy hogy inkább agrárius vagy inkább városi szemmel nézem a világot. A nemzeti csoportosítás mindenek fölé emelése egyáltalán NEM AZ ÉN ÉRDEKEM, mint a társadalom egyéni tagjáé, hanem azoké, akik a hatalmat birtokolják, és ezzel uralkodnak rajtam. Csakhogy a hatalmi célú csoportosítás keresztülvág egy csomó más dilemmát, és sok szempontból torzítja a gondolkodást.

"A magyar stratégia így arra is keresi a választ, hogy A TÁRSADALOM MIKÉNT VÉLEKEDHET ÖNMAGÁRÓL, MIT GONDOLHAT AZ EMBERRŐL, és végezetül saját történelmi tapasztalatai alapján mit gondol magyar sikernek." Mi ez a diktatorikus fogalmazás? Mi van akkor, ha én, mint társadalom, tök mást gondolok, mint amit gondolHATOK? Ki az istenfasza az, aki megszabja, mit gondolHATOK az emberről, és miként vélekedHETEK önmagamról???? Például, hogy azokat, akik nekem meg akarják szabni, mit GONDOLHATOK az emberről és miként VÉLEKEDHETEK önmagamról, gonosz, ráadásul ostoba, semmirekellő embereknek tartsam?

Tíz éve az erős állam vízíóját hazudják az ilyenek. Amely erős állam gazdasági "alapját" sikerült megteremteni a felhigitott forinttal, meg az olcsó munkaerővel. Teljes siker, mármint az államon, közpénzen élősködőknek.

Még mindig túl sok a kuruckodás fényezése, de legalább az irány jó.