Szükség van a hatékony és erős államra a világ legnagyobb kihívásainak kezelésére.
„A rendszerváltoztatás utáni két évtized legfontosabb tanulsága, hogy akkor lehet valóban hatékony államot építeni, ha azt a sajátos nemzeti karakter mentén tesszük. Bebizonyosodott, hogy – szemben azzal, amit a neoliberalizmus doktrínája állít – szükség van a hatékony és erős államra a világ legnagyobb kihívásainak kezelésére. Világossá vált ugyanakkor az is, hogy a liberális demokrácia analóg másolásra épülő stratégiájával szemben a nemzeti jellemzők szerint felépített intézményi kombináció vezet sikerre. A magyarságot sajátos, ám jól körülírható karakterrendszer jellemzi. A 2010 utáni kormányzás legfontosabb célja, hogy ezen nemzeti karakterre alapozva építse fel a magyar államot.
A neoliberális doktrína az állam képességeinek leépítését célozza
A kelet-közép-európai rendszerváltoztatások után egyre elfogadottabbá vált az a nézet, hogy nincs szükség erős államokra. Ez a nézet alapvetően abból a neoliberális doktrínából fakadt, amely szerint az állam nem a megoldás, hanem a probléma része. A korszak számos vezető közgazdasági elméje állította, hogy az erős állami kompetenciák visszafogják a gazdasági fejlődést. Az erős intézmények pedig nagy költségvetésű, de nem hatékony intézmények. A rendszerváltoztatások utáni nagyjából két évtizedet egy alapvetően paranoid felfogás jellemezte, hiszen miközben a neoliberális doktrína elvetette az erős állam fontosságának eszméjét, a kelet-közép-európai országokban, a posztszovjet államokban, majd Afganisztánban és Irakban a nemzetközi rendszer hegemón hatalma, az Egyesült Államok erőteljesen támogatta az államépítés folyamatát. Az ezen két évtized alatt lezajlott államépítési folyamatok tehát kívülről vezéreltek voltak, és az államépítés folyamata egyet jelentett a liberális demokrata modell exportjával, amely modell – paradox módon – a gyenge állami kompetenciák fontosságát hirdette.
Az erős állam képes hatékonyan kezelni a világ legfontosabb kihívásait
A fent leírtakat Francis Fukuyama is érzékelte. Fukuyama munkásságát számos okból lehet kritikával illetni, de egy sajátos értéket nem lehet elvitatni tőle: mindig tökéletesen rezonált az adott korszellemre, a politikatudomány problémaköreinek változására. 1990-ben még fennen hirdette a történelem végét és a liberális demokrácia győzelmét, s az államok sikerének zálogát ezen berendezkedés átvételében látta. Majd a 2000-es évek első felében jól érzékelte, hogy a gyenge állam modelljét hirdető minta átvétele ellentmondásos államépítési folyamatokat eredményez. Hiszen ha a neoliberális doktrínából építkező liberális demokrácia az államépítéssel szemben foglal állást, akkor éppen a liberális demokrácia átvétele akadályozza az eredetileg célként kitűzött államépítést. Fukuyama 2004-ben már hitet tett az erős intézmények mellett. Az Államépítés című könyve bevezetőjének első mondatában megfogalmazza:
»Az államépítés új kormányzati intézmények létrehozását és a meglévők megerősítését jelenti. Ezért mostani könyvemben amellett érvelek, hogy az államépítés globális közösség egyik legnagyobb kihívása és legfontosabb feladata, mert gyenge vagy egyenesen bukott államok a világ legsúlyosabb problémáinak forrásai, kezdve a szegénységtől az AIDS-ig, a drogokig és a terrorizmusig.«
Fukuyama szerint tehát az államok azok, amelyek az egyes válságtüneteket érdemben kezelni tudják, ezért világszerte erős államokat kell kiépíteni. Az intézményi átvételt viszont továbbra is alapvetőnek tartja. Véleménye szerint ugyanis ugyanazon intézményeket kell létrehozni minden országban, homológ feltételek mellett, így vihetőek sikerre az országok. Egy évvel későbbi, Nation-building, azaz Nemzetépítés című könyvében már amellett érvelt, pontosabban afölött kesergett, hogy míg anyagi erőforrásokat könnyedén el tudunk juttatni egy-egy országba, addig egyáltalán nem tudjuk, hogy miként lehet intézményeket átültetni. A 2010-es években, közelebbről a 2014-es Politikai rend és politikai hanyatláscímű művében már arról írt, hogy minden államnak meg találnia azt az intézményrendszert, az intézmények sajátos kombinációját, amely saját sikeréhez leginkább hozzájárulhat.
Mekkora pálfordulás, röpke 25 év alatt! Ez a homlokegyenest ellentétes álláspont mutatja, mennyire sikertelen volt a liberális demokrácia exportja 1990 után. Joggal merül fel a kérdés: vajon miért?”
Stratégiai hiba a Tisza részéről Kapitány, Orbán Anita és Kármán András szerepeltetése. Nem véletlen, hogy Lázár János mondatait próbálja életben tartani az ellenzék. Trükkökkel manipulálnak a baloldali elemzők annak érdekében, hogy a Tisza fölényét kommunikálhassák.
Tisztázzunk akkor valamit.
A techmilliárdos az X-en posztolta újra a bizonyító erejű posztot.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Felháborító módon nyert időt az Európai Bizottság elnöke.
Magyar Péterrel tudnák végigvinni ezt a programot.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Nyoma sem maradt a csomagoknak.
Mivel a Tisza nem tud küzdeni a rezsidémonnal, és nem tud mit „folytatni” sem maradnak a jól kommunikálható közvélemény-kutatási eredmények és az azokra épített hoax-ok.
