Vidéken van tétje a kultúrának, nem Budapesten

„Pedig vidéken van igazán tétje a kultúrának, nem Budapesten, ahol mindenütt kőszínházba, független társulatba vagy lakásszínházba botlunk. Zavaros bőség. Higgyék el, tudom, miről beszélek. Egy olyan kisvárosban nőttem fel, ahol nemhogy színház nem volt, de csak sátoros ünnepekkor és szökőévekben lépett fel egy-egy magyar társulat. Ezekre régen összegyűlt minden magyar, manapság talán félig telne meg a nézőtér, mert az előadások is elmaradoztak, az emberek pedig elszoktak a kultúrától és megszokták a kultúra hiányát.

A kultúra hiányának hétköznapivá válásánál nincs vészjóslóbb dolog egy közösség életében. Mert ha az emberek nincsenek benne a kulturális vérkeringésben, ha nem érzik azt, hogy nekik ez ugyanolyan alanyi jogon jár, mint a fővárosiaknak, akkor elszoknak a kultúrától és kivéreznek. Ez az igazi kultúrrasszizmus: a nagyvárosoknak dukál a kultúra, a kistelepüléseknek nem, vagy legfeljebb egy lecsófesztivál.

Éppen ezért jó, hogy elkezdődött az utóbbi évek egyik legjobb színházi kezdeményezése, a Déryné-program, amely lényegében egy vándorszínházi program, és általa olyan térségekbe, kistelepülésekre jutnak el színházi előadások, ahol nincs színház, sem társulat, sem semmi egyéb.”