Trianon nem egyik, vagy másik oldal, hanem az egész nemzet tragédiája

„Tíz évvel ezelőtt egyetlen Jobbikon kívüli ellenzéki képviselőként szavaztam meg a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló, Kövér László által beterjesztett törvényjavaslatot. Tettem ezt azért, mert akkor is úgy gondoltam: Trianon nem egyik, vagy másik oldal, hanem az egész nemzet tragédiája. Trianon nem nemzetárulás eredménye, bár kétségkívül forrása későbbi nemzetárulásoknak. Nagyanyámnak volt egy távoli unokatestvére, Bánóczi Margit: az ő férje volt Somló Bódog, a magyar jogbölcselet egyik legnagyobb alakja. Egy pozsonyi zsidó családba született. A Társadalomtudományi Társaság tagja, a kolozsvári jogakadémia tanára volt, politikailag Jászi Oszkárhoz állt közel. 1920. szeptemberében minden vagyonát a Területvédő Ligára hagyta, majd szeptember 28-án a Házsongrádi temetőben felakasztotta magát. Trianon miatti fájdalmában. „Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!” – ezt József Attila jegyezte le 1922-ben. A szociáldemokrata Stromfeld Aurél irányításával a Vörös Hadsereg (soraiban a későbbi német megszállás két miniszterelnökével, Sztójay Dömével és Lakatos Gézával) 101 éve éppen ezekben a napokban verte szét a megszálló cseh és román haderőket. Száz éve Trianon minden magyarnak fájt – politikai oldaltól vallástól, származástól függetlenül. Azért fájt mindenkinek, mert nem pusztán területeket veszített az ország, nem csak nemzettársainkból lettek határon túliak, s egyúttal elnyomottak, hanem a nemzetet közösségé kovácsoló évezredes emlékezet és kultúra fontos gyökerei kerültek idegen fennhatóság alá. Persze hosszasan lehet sorolni és véget-nem-érően rangsorolni, továbbá ízléstől függően relativizálni a Trianonig vezető bűnöket: a történelmi uralkodó osztály rövidlátó nemzetiségi és birtokpolitikáját, az értelmetlen világháborús szerepvállalást, a Tisza-gyilkosságot, a Károlyi-adminisztráció baklövéseit, a Lenin-fiúk terrorját és Návay Lajos mártírumát, a Stromfeldékkel hadban álló Antant támogatását Horthy oldalán, a különítményesek kegyetlenkedéseit, a békediktátum aláírását. A veszteség ettől még közös, a diktátum pedig igazolhatatlan. Ahogyan a korabeli baloldal fogalmazott: igazságtalan, imperialista rablóbéke. Tíz éve arra gondoltam, amikor gombot nyomtam: a nemzeti összetartozás napja azt tudja felmutatni, ami a Kárpát-medence határokkal felszabdalt –akármilyen oldali, világnézetű- magyarságát és magyar örökségét összeköti, mert mi így tudjuk önazonosságunkat a globalizáció sodrában megőrizni.”