Nem úgy értette

2020. június 30. 17:46

Ebben az országban van olyan baloldali politikus, aki vállalta már a tettei vagy a mondatai után a felelősséget?

2020. június 30. 17:46
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Ebben az országban van olyan baloldali politikus, aki vállalta már a tettei vagy a mondatai után a felelősséget?    

»36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg! Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a gazdasági válság után.«

Ezek a mondatok nem valamiféle újhullámos német náci párt vezetőjétől származnak, még csak nem is a zsidózás emblematikus jobbikos alakjától, Gyöngyösi Mártontól, hanem az értelmi szerző László Imre. A XI. kerület DK-s polgármestere eddig onnan lehetett ismerős, hogy orvos létére már tavaly október óta azon ügyködik, hogy semmiképpen se készüljön el a dél-budai szuperkórház. A gigabefektetés az általa vezetett kerületben történne és László Imre jó DK-sként zsigerből mindent elutasít, aminek köze van a kormányhoz. De ne térjünk el a tárgytól!

A XI. kerület egyik önkormányzati ülésén László Imre hosszasan értekezett arról, hogy a Time magazin mennyire jól döntött, amikor 1938-ban Adolf Hitlert választotta az év emberének.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2020. július 01. 16:54
A ballibsikre jellemző, hogy egyik baromságot csinálják a másik után, és amikor számonkérik őket hogy mégis nem érzik??? Akkor a válasz nem nincs itt semmi probléma és látnivaló, aztán kilépnek a dologból lazán, mint a szaros gatyából. Jelzem ehhez is pofa és primitívség kell.
ThunderDan
2020. július 01. 15:19
Miért, van egyáltalán baloldali (!) POLITIKUS (!) az országban?
Menhetten
2020. július 01. 15:17
MANDI !!! Nem találom az" Egy év felfüggesztettet kapott a pedofil képekkel lebukott nagykövet Kaleta Gábor." Érdekes módon ezúttal az álkeresztény Fidesz, valamint a KDNP véleményvezérei mintha elfelejtettek volna hörögve tiltakozni a botrányos bírósági ítélet kapcsán. Az ember méltán elvárt volna egy olyan vehemens kirohanást, mint amit Orbán Viktor a gyöngyöspatai szegregációs oktatás miatt kirótt kúriai ítélettel szemben eljátszott! Mélyen vallásos, hitét gyakorló? Na ne szórakozzunk már ezzel az ócska mellébeszéléssel. Egy perverz állatról van szó, ügyvéd "úr"! Megbánta? 30 kilót fogyott? ki nem xarja le? A bűnelkövetéshez arányos büntetés jár, nem buksisimogatás! És Bayer most miért kussol?
Agrippa
2020. július 01. 09:21
A Quízprocesszor hol van ilyenkor? Hogyhogy nem háborog a háttérben egy irreleváns térképpel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!