Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak

2020. június 30. 18:37

Tarlós István idején bizonyos kerületekben egyetlen centiméter fővárosi út sem újult meg.

2020. június 30. 18:37
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Ma Gulyás Gergely, valamint a XVI. és a XVII. kerület fideszes országgyűlési képviselői bejelentették, hogy a kormány pályázati alapot hoz létre a budapesti kerületi utak felújítására. Azt nem tették hozzá, hogy az erre szánt 5 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzattól vennék el, ennek a forrása ugyanis a főváros által a központi költségbe befizetendő Budapest-adó további emeléséből származik. Ez a pénz nagyjából annyi, amennyit a főváros az elkövetkező években a fővárosi kezelésű utak felújítására akart fordítani.

Azt mondták ezt a pénzt azért veszik el a főváros vezetésétől és az elosztását azért bízzák egyszemélyben Gulyás miniszterre, mert így igazságosabb lesz az elosztás. Holott a főváros által előkészített útfelújítási terv szakmai alapon készült, és ellensúlyozta volna azt a durva igazságtalanságot, hogy Tarlós István idején bizonyos kerületekben egyetlen centiméter fővárosi út sem újult meg, míg egyes kormánypárti kerületek nagyon jól jártak – például a XVI. és a XVII. elvitette a teljes keret egyharmadát.

Hogy ezek után a fővárosnak miből lesz pénze több ezer kilóméteres úthálózat felújítására, amelynek sok százezer autó mellett a budapesti tömegközlekedést is kiszolgálja – az őket nyilván nem érdekli.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
igazmagyar
2020. július 03. 12:58
Ennek a gyökérnek annyi esze sincs, mint egy ebihalnak. Száz év "főpolgármesterkedés" után sem épít fel vagy újít meg annyi mindent, mint amennyit Tarlós úr tett. A baj nem csak vele van, hanem azzal a sok gyökérrel, akik rá szavaztak.
pumuklik
2020. július 02. 13:03
Faszbukgeri sír mint Egy fürdős qrva!
formaegy
2020. július 01. 17:25
Önkritikát gyakorol a szélhámos Karácsony. A kampányomban csak azért ígértem, mert tudtam, hogy a sok járókeretes, és a tanulatlan bunkó hitleristák beveszik. Elértem amit akartam, így most már megtehetem, hogy nem osztogatok, hanem fosztogatok ezerrel.
hakos
2020. július 01. 13:17
Melyik az a kerület, ahol 2010 és 2020 között egy centiméternyi utat sem ujítottak fel. Ha már állít valamit, akkor konkrétan támassza is alá.... Tényleg kíváncsi lennék erre, mert nagyon valószinűtlenül hangzik....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!