Negyedszerre is

2020. június 18. 15:06

Az ellenzéki törzs-szavazóknak szinte nincs is már hová kopniuk, ha ugyan egyáltalán voltak elkötelezett és nemcsak szituatív szavazóik.

2020. június 18. 15:06
Galló Béla
Galló Béla
Mozgástér blog

„A veszély az, hogy a fogcsikorgató törzs-szavazók hamar bizonytalanokká válhatnak, a szituatíve csalódottakat pedig egy másik párt csábíthatja el.

A bizonytalanok a fentieken kívül magukban foglalják az új szavazó-generációk ama részét is, amely határozott pártpreferenciák nélkül lép a porondra. A fiatalokért folytatott harc fontos kihívás: ne legyenek inaktívak, ki képes belőlük törzs-szavazókat, de legalábbis szituatív szimpatizánsokat csinálni? Ez még egy olyan elöregedő politikai piacon is jelentős kihívás, mint amilyen a magyar.

Ha ebben a koordináta-rendszerben nézünk a magyar helyzetre, jó évtizede már ellenzéki fiaskók sorozatát regisztrálhatjuk.
Az ellenzéki törzs-szavazóknak szinte nincs is már hová kopniuk, ha ugyan egyáltalán voltak elkötelezett és nemcsak szituatív szavazóik. Akinek például volt, mint az MSZP-nek, annak ez a töredékére zsugorodott s végleg csalódott bizonytalanná vált, egy részüket pedig más pártoknak sikerült elcsábítania.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2020. június 20. 12:45
Kedves Béla, kihagytad a legjelentősebb tényezőt. 2022-ben ugyanúgy protest szavazás lesz, mint amilyen 2019-ben volt. Vagy Orbán mellett, vagy ellene szavaznak. A legkevésbé fognak számítani az ellenzéki pártok törzs-szavazói. Az ellenzéki népakarat tereli egységbe az Orbán-ellenességet, ebben a pártok csak másodszereplők és az ő törzs-szavazói csak másodszereplők.
Agnieszka
2020. június 19. 08:55
Egyáltalában NEM vagyok ennyire optimista. Okt. 13. NEM a miénk volt, de mi fogunk érte megfizetni.
kaltran
2020. június 19. 07:40
Az ellenzéki törzs szavazóknak igenis van hová kopniuk, kiváló érzékkel találják meg a legmocskosabb leagaljasabb felhozatalt, csakhogy Orbán ellenében menetelhessenek, s neki minél rosszabb, nekik annál jobb. A bulinegyed és a különféle taplókocsmák törzsivói elképzelhetetlen mennyiségű gyűlöletet halmoztak fel, s a gyűlölet sem vész el - csak átalakul. Kolerából leprává. Az oltárukon ez áll: Orbánt-Fideszt gyűlölök tehát vagyok. Secko jedno.
Tidal_wave
2020. június 18. 23:47
Erről még Puzsér Róbert csinált egy nagyon jó "kampányfilmet" 2018-ban: https://www.youtube.com/watch?v=Cj0fB5zpBd4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!