Kisebbség és emancipáció

„Vajon valóban megmentőnek kell-e tartanunk Orbán Viktort, ha sejthetjük, hogy az általa nyújtott gazdasági »élénkítések« 1. csak a társadalom egy szűkebb szegmensét kívánják életlehetőségekhez juttatni, 2. hogy mindez Magyarország irányába élénk erőforrás-elszívást jelent, amely kockára teszi a kisebbség így is korlátozott társadalmi, gazdasági és kulturális reprodukciós képességeit, 3. ha a magyarországi példákból láthatóan rengeteg pénzt ölnek hosszú távon fenntarthatlan projektekbe, amelyek jórészt csak a nemzeti oligarchiát gyarapítják, végül 4. ha mindennek megvalósítása autokratikus politikai formációk létrejövését segíti elő?

A jelenlegi RMDSZ egyoldalú NER-pártiságát sokan kritizálták már, eddig úgy tűnik, teljesen hatástalanul. A régi RMDSZ-vezetők a hagyományos egyensúlyozó politizálástól, a »mindenkivel legyünk jóban, de ne köteleződjünk el abszolút módon senki irányába« típusú paktumpolitikától való elfordulást kérik számon. Ám nem reflektálnak arra, hogy az RMDSZ-t mind a román nemzeti liberális jobboldalnak és a tekintélyi államnak az utóbbi évtizedben való megerősödése, mind a NER regionális terjeszkedési törekvései is kényszerhelyzetbe sodorták, stratégiaváltásra kényszerítették, így ez nem kizárólag csak belső, elvi döntés lehetett. A román tekintélyi állam logikája szerint az a gyakorlat, amit paktumpolitikának hívunk, lényegében korrupciónak számít, tehát hovatovább büntetőjogi kategória lett. A magyar állami segélyezés feltétele pedig elég nyilvánvalóan az abszolút politikai lojalitás. Biztos, hogy nincs könnyű dolga annak, aki e két autoriter modell között próbál utat verni.”