Lánczi András: A valóság egy vonakodó lány – annyian csalják akarva-akaratlan, hogy nehéz kiigazodni rajta

Lehet közvélemény-kutatást színlelni, ám a valóság és az idő mindent helyre tesz.

Rettenetes Kásler Miklós felelőtlen kijelentése.

„Rettenetes Kásler Miklós felelőtlen kijelentése. Az egészségügyért is felelős miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy nincs következménye, ha elhalasztják a mellrák szűréseket. Orvosként, az onkológiai intézet volt vezetőjeként pontosan tudnia kell, hogy ez ostobaság.
Évekig voltam az Összefogás a Mellrák Ellen fővédnöke. Számtalanszor találkoztam kétségbeesett nőkkel, akiknél, ha időben diagnosztizálják a daganatot, meggyógyulhattak volna. Szörnyű volt hallgatni azokat a történeteket, hogy a betegek nem jutottak időben orvoshoz, és nem tudták elkezdeni a megfelelő kezeléseket. Minden szakértő tudja, hogy mennyire sokat számít 1-2 hónap. Kásler Miklósnak is tudnia kell! Éppen ezért botrányos a kijelentése. Kásler Miklós senki életével nem szórakozhat!”